Verrasztó Dávid: „33 évesen már nem tűri az ember, ha így viselkednek vele”

V.B.T. | 2021. Július 27.
Verrasztó Dávid Tokióban negyedik helyezett lett 400 vegyesen, ami a többség szerint remek eredmény, azonban ő nem elégedett.

Az elsők között érkezett meg Budapestre Verrasztó Dávid, aki nagy súlyt cipelt magával egész eddigi karrierje során, hiszen Európa-bajnok és vb-ezüstérmes létére rosszul sikerültek az olimpiái: Tokióban is csupán két tizeddel maradt le a dobogóról. A magyarok egy emberként szurkoltak neki, mindenki biztatja, ám ő nem elégedett – a DIGI Sportnak nyilatkozott. 

„Nem érzem magam túl jól, megmondom őszintén, annak ellenére, hogy jól sikerült minden. Nem nagyon tudtam még feldolgozni, hogy soha nincs szerencsém – nyilatkozta a hazaérkezése után Verrasztó Dávid a Sport 24-nek. – Én is biztos sok mindent elrontottam, és tudom, hogy nem tudom kihozni magamból az olimpián, amire képes vagyok, de ahhoz képest, ami eddig volt, ez most hatalmas fejlődés. De úgy gondolom, hogy húsz év után megérdemeltem volna azt a két tized szerencsét, ez az egy, ami bánt. Szerintem mindenki szomorú, mert mindenki ugyanazt gondolja, amit én.”

Verrasztó Zoltán például jóval szebb képet fest fia tokiói teljesítményéről. „Fantasztikus volt számomra, mert le tudta magát győzni, és két ilyen borzalmas olimpia után döntőbe került. Soha nem volt még ilyen erős mezőny, megvolt az esély, hogy bármilyen érmet nyerjen. A végén nem sikerült, sajnos, negyedik lett, de azt gondolom, hogy nem kergetnek senkit az asztal körül, ha negyedik helyen végez az olimpián” – fogalmazott az olimpiai ezüstérmes és világbajnok Verrasztó Zoltán.

Verrasztó Dávid (Fotó: Gettyimages)

Az augusztusban már 33 éves úszó egyelőre nem tudja, hogyan tovább. „Nagyon sokat nem lehet kihagyni, az felér egy öngyilkossággal, két-három hónap kihagyás nagyon a végét jelenti egy harminc év feletti sportolónak. Most nem tudom, hogy mit kellene csinálnom, ha érmet nyerek, akkor biztosan ez lett volna az utolsó olimpiám, ezt ezer százalékra mondanám. Azt nem tudom, hogy harminc fölött hogy lehet nyerni. Tíz évvel fiatalabb nem leszek, az biztos, ezen nem tudok változtatni.” 

Az úszás szeretete azonban még akár Párizsig is repítheti. „Szeretek úszni, de azért van egy-két dolog, amiből nagyon elegem van, és azt 33 évesen már nem tűri az ember, ha így viselkednek vele. Ezen el fogok gondolkozni, hogy melyik a fontosabb nekem, s hogy mit bírok még ki. Aki ismer, az tudja, mi zajlik itt húsz éve, ahhoz képest elég jól bírom.”

A DIGI Sport a nemrég nősült Verrasztó Dávidnak felvetette: sokan nem tudják, hogy mire gondol, amikor a 20 éve zajló gondokról beszél, erre az úszó egy mosoly kíséretében rávágta:

„Dehogynem!”

Az olimpikonnal készült videót itt megnézheted.

Olvass még a tokiói olimpiáról az nlc-n:

Exit mobile version