Titkos álomesküvőt tartott Toszkánában Serbán Attila és 16 évvel fiatalabb párja, csodaszép menyasszony volt Munkácsy Kata

F.C. | 2021. Július 30.
A Madách Színház népszerű színésze 10 év után feleségül vette párját. Kislányuk vitte a gyűrűket a szertartáson.

Serbán Attila és 16 évvel fiatalabb párja, Munkácsy Kata nem tartották be a klasszikusnak számító sorrendet. Náluk először jött egy gyönyörű kislány, majd építkeztek, és csak azután fogadtak egymásnak örök hűséget. Nem is akárhol: ismeretségük 10. évfordulóján a lánykérés helyszínén, Toscanában keltek egybe – írja a BEST magazin., amely esküvői fotókat is közölt.

Serbán Attila nemrég A Konyhafőnök VIP-ben bizonyított (Fotó: Sajtóklub)

A Szentendrei Skanzenben tartották meg az első felvonást. Aztán rögtön kocsiba pattantak, és meg sem álltak Volterráig, ahol szűk baráti körben, egy könnyed, laza szertartás keretében az álomhelyszínen is megerősítették esküjüket.

A két, különböző hangulatú esküvőhöz két gyönyörű Daalarna ruha is dukált: Munkácsy Kata a Skanzenben egy népviselethez hasonlító, Toscanában pedig egy lazább, de ugyancsak elegáns fazont viselt.

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

Még több sztáresküvő az nlc-n:

Exit mobile version