A most következő világsztárok esetében a magasságkülönbség nem állt útjába a szerelemnek. Miért is kellett volna?!
Jada Pinkett Smith és Will Smith
Jada Pinkett a kilencvenes évek elején részt vett a Kaliforniába jöttem című film szereplőválogatásán, ám a 152 centiméter magas színésznőt a producerek túl alacsonynak találták, hogy a 188 centis Will Smith barátnőjét alakítsa, így végül nem került be a produkcióba. A való életben azonban a két színész barátságból szerelem lett, 1997-ben összekötötték az életüket és két közös gyermekük született. Övék az egyik leghosszabb ideje tartó hollywoodi házasság-
Sacha Baron Cohen és Isla Fisher
Isla Fisher egy nyilatkozatában főnyereményként aposztrofálta Sacha Baron Cohennel kötött házasságát. A színész 191 centi, míg a színésznő csupán 160 centiméter magasra nőtt: Fisher ezzel kapcsolatban egy alkalommal viccesen megjegyezte, úgy mutat a férje mellett, mint valami “cirkuszi látványosság”.
Shakira és Gerard Pique
A 157 centiméter magas Shakira és a 194 centis Gerard Pique az énekesnő Waka Waka című dalának forgatásán ismerkedtek meg 2010-ben, kapcsolatukat pedig 2011-től vállalták fel. Azóta is elválaszthatatlanok. Két közös gyermekük született, Milan és Sasha. Házasságot nem kötöttek és a jövőben sem tervezik. “Nem akarom, hogy a feleségeként nézzen rám, inkább tekintsen rám úgy, mint a barátnőjére” – mondta erről Shakira egy interjújában.
Jason Momoa és Lisa Bonet
Jason Momoa saját bevallása szerint még gyerekként, a televízióban pillantotta meg először a nála 12 évvel idősebb Lisa Bonet-t és már akkor beleszeretett. 193 centis színész végül 2005-ben ismerkedett meg személyesen álmai 157 centi magas nőjével, érzelmei pedig viszonzásra találtak. Első közös gyermekük 2007-ben, a második pedig 2008-ban született meg. 2017-ben aztán egy szűk körű ceremónián hivatalosan is örök hűséget fogadtak egymásnak. “12 éve élek házasságban a feleségemmel. Az esküvőt csak családi összejövetelnek szántuk, amivel a szeretetet ünnepeltük” – nyilatkozta utóbb a színész.
Jamie Cullum és Sophie Dahl
Akadnak persze olyan sztárpárok is, melyeknek a női tagja nőtt magasabbra. A 164 centiméter magas énekes-dalszerző Jamie Cullum és a 183 centis modell Sophie Dahl egy jótékonysági esten ismerkedtek meg, ám ekkor a modell még párkapcsolatban élt. Néhány hónappal később aztán, immár mindketten szingliként újra találkoztak és egymásba szerettek. 2010-ben házasodtak össze, két kislányuk van. Cullum 2019-ben megjelent stúdióalbuma a kettejük közti másságkülönbségre utalva kapta a Taller (Magasabb) címet.
Olvass még sztárpárokról!
- Magyar sztárpárok, akik sorozatokban is együtt szerepeltek
- Sztárpárok, akik titokban mondták ki az igent!
- A 8 legstílusosabb sztárpár