Emlékszel még Aracely Arámbulára, a Soñadoras egykori főszereplőjére? 47 évesen is ragyogóan szép

Németh Orsi | 2021. Október 06.
Már 13 évesen színpadon szerepelt a Soñadoras sorozat makrancos tinilánya, a már 47 éves Aracely Arámbula.

Aracely Arámbula Mexikóban született 1975. március 6-án. Már 13 évesen szerepelt, igaz, akkor még csak szépségversenyeken indult. Később kisebb szerepeket kapott telenovellákban, majd amikor Mexikóvárosba költözött, hamar szerephez jutott a Televisa Cañaveral de pasiones című produkciójában a kor leghíresebb színészeinek oldalán.

A 47 éves színésznő fantasztikus formában van (Bal oldali fotó: Aracely Arámbula/ Instagram, jobb oldali fotó: Getty Images/Daniele Venturelli)

Karrierjében az igazi áttörést a Soñadoras – szerelmes álmodozók című sorozat hozta meg, ekkor ismerte és szerette meg a magyar közönség is, még 1998-ban. A sorozat középpontjában természetesen a szerelem állt, de olyan fontos témák is felmerültek, mint a drogfüggőség, egymás és önmagunk elfogadása, étkezési zavarok vagy a homoszexualitás. Aracely Arámbula Jacqueline bőrébe bújt a sorozatban, aki sokáig tanárát, José Luist üldözte szerelmével.

A színészkedés mellett modellként és énekesként is megállja a helyét. Első férjétől, a szintén énekes Luis Migueltől két gyermeke született, Miguel 2007-ben, Daniel pedig 2008-ban.  A házasság azonban a következő évben zátonyra futott.

A színésznő 2018-ban (Fotó: Getty Images/Telemundo)

A színésznő 2012-ben felmondott a Televisánál és a Telemundo-Argoshoz szerződött, ahol a La Patrona című telenovellában kapott főszerepet, alakításáért 2013-ban elnyerte a Premios tu Mundo-díjat a Kedvenc női főszereplő kategóriában.

A legfrissebb hírek szerint Aracely Arámbula visszatér a színpadra, méghozzá az Egyesült Államokban. Rubén Lara színdarabját mutatják be, ami Mexikóban már több évadot is megélt.

Nagyon jól tartja magát a színésznő (Fotó: Getty Images/Daniele Venturelli / Colaborador

A színésznő a műsort minden egyedülálló nőnek, édesanyának ajánlja, akik a család pillérei, és akik egyedül nevelik gyermekeiket, a küzdelem és az erő nagy példájává válva. Gyakorlatilag magánéletéből merített inspirációt, hiszen férjével való válása után a gyerekek hozzá kerültek.

A színésznőnek nemcsak a karrierje, a szerelmi élete is rendben van, egy interjújában elárulta, hogy foglalt a szíve, de választottja nem ismert ember, ami teljesen jól van így. „A szívem rendben van. A párom éppen hála Istennek, hogy nem híres” – árulta el.

Sztárok akkor és most

 
(Nyitókép: Getty Images/Clasos / Colaborador)

Exit mobile version