Idén megújult zsűrivel tért vissza a Dancing with the Stars, és a párosok produkcióit mind a négyen egészen más szempontok alapján értékelik. Molnár Andi idén például a sztárok személyiségén keresztül értékeli a táncokat.
Mit gondolsz az idei mezőnyről?
Nagyon erős és színes a csapat. Az első perctől kezdve dolgozik bennük a bizonyítási vágy, talán az is mozgatja őket, hogy az első évad szereplőit is lekörözzék. Ezek a párosok már tudatosabban tudtak készülni a megmérettetésre, mert figyelemmel követték a tavalyi történéseket, leszűrték a tanulságokat. Úgy gondolom, ezért bátrabbak és merészebbek koreográfiák tekintetében is, szerintem még hatalmas fejlődéseknek leszünk szemtanúi.
Ki az, aki az eddigi legnagyobb meglepetést okozta és miért?
Kinizsi Ottó abszolút meglepetés volt számomra, de például Cooky is hihetetlenül megnyerő a szerethetőségével és az elszántságával, amit a Debi iránti érzelmei hajtanak. Bár Demcsák Zsuzsa már távozott a versenyből, de nekem hihetetlenül pozitív volt, hogy már rögtön az elején le tudta vetkőzni a tőle megszokott fegyelmezettséget, és egy egészen más oldalát mutatta meg a közönségnek. Nem ért váratlanul, hogy Andi multitalentuma a táncparketten is megmutatkozik, de tényleg mindenki izgalmas színfoltja a műsornak. Őszintén azt kívánom, hogy mindenki érje el az áttörést, attól függetlenül, hogy éppen hosszabb vagy rövidebb idő adatik meg neki ebben a versenyben.
Zsűriként mennyire változott a stratégiád, a hozzáállásod az előző évadhoz képest?
Kevésbé fókuszálok kizárólag a technikai megoldásokra. Inkább a teljes produktumot nézem, az emberi fejlődésen keresztül. Már sokkal inkább az érdekel, hogy ki hogyan képes a saját személyére formálni a tánc nyelvét. Úgy gondolom, nem is elvárható, hogy valaki több év tudását hozza be néhány hét alatt.
Jelenleg melyik párosban látod a legnagyobb potenciált?
Az, hogy végül ki kerül majd a legjobbak közé, egy rendkívül összetett képlet. Lehet valakinek jó érzéke vagy tehetsége, de mindig a produkció pillanatában dől el, hogy az adott páros mennyire volt képes hatást gyakorolni a nézőkre. Ahogy az adásban is említettem, itt senkinek nincs bérelt helye, bárki lehet befutó. Talán, aki átél egy veszélyzónát, azt gondolhatja, hogy hátrányban van a többiekkel szemben, de ez nem így van. Pár hét elteltével kiütközik majd a fáradtság, a mentális faktor is felerősödik, innentől már az is döntő lesz, hogy fejben ki tud igazán erős és fókuszált maradni.
Nemrégiben említetted, hogy színészi karrierje vágysz, várod a Hollywood-tematikát?
Nagyon szeretem! Már a főiskolán is rajongtam a zenés, táncos filmek tantárgyért. Imádom ezt a csillámporos miliőt, a hollywoodi mázat, úgyhogy biztosan az egyik kedvenc adásom lesz.
Dancing with the Stars:
- A Sztárban sztár leszek! mesterei is fellépnek a szombati Dancing with the Starsban
- Demcsák Zsuzsa szerint nem elegáns, ha ők méltatják a döntést
- Tóth Andi és Andrei Mangra felrobbantották a színpadot a Dancing with the Starsban