Két év börtönre ítélték UFO Zsoltit

V.B.T. | 2021. Október 12.
Bűnösnek mondták ki UFO Zsoltit, jogerős az ítélet.

11 évvel ezelőtt vált gyanússá a hatóságoknak UFO Zsolti tevékenysége, pár hónappal később meg is vádolták üzletszerű kerítéssel és előzetes letartóztatásba helyezték. Varga Zsolt két évet töltött előzetesben, majd lakhelyelhagyási tilalom alatt állt, azaz Budapestet csak bírói engedéllyel hagyhatta el, az országot pedig még úgy sem. 2017-ben a bíróság végül elrendelte a kényszerintézkedés megszüntetését, az ügyet azonban nem ejtették. Tavaly újabb tárgyalásra került sor, most pedig jogerős ítélet született. Üzletszerű kerítés, kitartottság bűntette és három rendbeli, nagyobb kárt okozó csalásban mondta ki bűnösnek a bíróság.

2020. november 13-án hirdetett elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék abban a bűnügyben, amelynek során az egykori UFO együttes frontembere és két társa 2010-2011-ben hirdetések és személyes kapcsolatok útján egy svájci bordélyba fiatal magyar nőket közvetítettek és utaztattak ki – írja a Blikk.

Az eljáró törvényszék bűnösnek mondta ki UFO Zsoltit, mint elsőrendű vádlottat, aki a két év börtönbüntetés mellett 3 millió forint pénzbüntetést kapott és 3 évre eltiltották a közügyektől.

UFO Zsolti (Fotó: Smagpictures)

Sztárok bírósági ügyei: 

Exit mobile version