L.L. Junior és felesége először beszéltek a kapcsolati válságukról

V.B.T. | 2021. Október 18.
L.L. Junior és Kinga nehéz időszakon vannak túl, először beszélnek róla.

Pár hónappal ezelőtt látott napvilágot a hír, hogy L.L. Junior és felesége különköltöztek. Nem sokkal később az is kiderült, hogy az énekes árulja a családi házát, amiből most már 10 millió forintot engedett. Többször is lencsevégre kapták őket az utóbbi időben, amiből sokan arra következtettek, hogy elindultak a békülés útján – erről egészen eddig csak közeli ismerősök nyilatkoztak, most azonban Junior és Kinga is beszéltek a kapcsolati válságukról.

„Sajnos a valóság az tényleg az, hogy különköltöztünk. Jelenleg is válságban van, volt a kapcsolatunk és próbálunk ezen dolgozni. A cikkek nem tettek jót, mert a paranoiát és a félelmet erősítették” – mondta L.L. Junior, majd Kinga vette át a szót. 

„A barátaink előtt is védjük ezt a dolgot, ennek a gyógyítását is. Próbálunk mindent egymással megbeszélni” – állítja Kinga, aki elárulta, a költözés közös döntés volt, mert nem tudtak dűlőre jutni a házasságuk kapcsán és egy kis szünetre volt szükségük. 

A riportból az is kiderült, hogy bár tervezték a családalapítást, a kislányuk korábban jött a vártnál. „Terveztük, de nem volt ez így kimondva, de azért szerettünk volna gyereket¨ – reagált Kinga.

L.L. Junior és felesége, Kinga (Fotó: RTL)

Még több Nyerő Páros:

Exit mobile version