Pásztor Anna: „Fiatalon kimondottan elcsúfítottam magam”

V.B.T. | 2022. Január 05.
Pásztor Anna az emberi sokszínűséget kívánja bemutatni a videókban, és saját múltjáról is őszintén vallott.

„Mindig mindent máskor csináltam, mint amikor a társadalom elvárta tőlem” – mondta Pásztor Anna. Az énekesnő huszonévesként még kimondottan fiús volt, harmincasként kattant rá a tanulásra, negyvenes éveiben vált édesanyává és az ötödik x-hez közeledve kezdett el versenyszerűen táncolni. „Mindannyiuknak teljesen más a belső órája, máskor serdülünk, érünk és vágyunk a családalapításra” – magyarázta Anna, aki TABU című vlogsorozatának második évadában is az emberi sokszínűséget kívánja bemutatni.

Pásztor Anna vlogsorozata (Fotó: evamagazin.hu)

„Az első részben egy hölgy történetén keresztül nézzük meg az életkor témáját: az asszony a hetvenes éveiben kapott rá a versenyszerű latin táncra. Ez a téma különösen érdekes a számomra, hiszen soha nem feleltem meg annak az ideálnak, amit éppen a korom alapján elvártak volna tőlem – magyarázta Anna. – Hosszú szőke fürtjeimmel külsőleg nagyon is lányos voltam, azonban a ruhák helyett engem a foci érdekelt. Huszonévesként sem éltem meg a nőiességemet, fiatalon kimondottan elcsúfítottam magam, úgy néztem ki a színpadon, mint egy harcos, egy sámán, vagy indián. Mostanra értem meg arra, hogy imádom a sminket és azt, hogy kisebb festményeket varázsolhat az ember az arcára” – mondta Pásztor Anna, aki most a versenytáncba szerelmes.

Olyan szinten űzöm, ami már élsportnak számít, kíváncsi leszek, hogy bírom-e erővel, rugalmassággal. Szerintem igen

– mondta. Az Anna and the Barbies frontembere elmúlt negyven, amikor megérett az anyaságra, amit a maga módján, elfojtások nélkül él meg. „Szerintem fontos, hogy a családon belül se legyenek tabutémák. Mindenről beszélünk, amivel a gyerekek találkoznak és foglalkoztatja a gondolataikat. Nemrégiben a kislányom talált egy tampont, gyereknyelven, de elbeszélgetünk arról, hogy ez mire jó, miért használják a lányok.  A TABU arról szól, hogy ne féljünk szörfölni az élet hullámain, hagyjuk, hogy az érdeklődésünk sodorjon bennünket, és ne féljünk a kényesebb témáktól” – mondta Pásztor Anna.

Exit mobile version