Először mutatta meg új párját Tóth Dávid exe, Laura

V.B.T. | 2022. Január 17.
Szalai Laura szerelmes, új párját pedig most mutatta meg először.

Ahogy arról az nlc is beszámolt, Tóth Dávid Laurát választotta párjának A Nagy Ő-ben, ám a románc nem tartott sokáig, mindössze két hónapig voltak együtt. „Két hónapig voltunk együtt, augusztus végéig alkottunk egy párt. Jól indult, intenzív volt, hatalmas érzelmekkel, folyamatos együttléttel. Azt hittem, tényleg ő lesz a Nagy Ő, ám ahogy teltek-múltak a hetek, éreztem, hogy vannak dolgok, amikben nagyon különbözünk” – mondta korábban Szalai Laura, aki arról is beszámolt, hogy megérkezett az életébe a nagybetűs szerelem, ráadásul a választottját szintén Dávidnak hívják.

„Az ismerkedési fázisban vagyunk, de már most olyan érzelmeim vannak irányába, amelyek Dávid felé sosem voltak. A vele való kapcsolatom nem lett happy end, viszont most nagyon jól érzem magam” – mondta pár héttel ezelőtt Laura, aki már közös képet is megosztott a párjával.

A fotóhoz egyszerűen csak a következőt írta:

S Z E R E L E M.

Szalai Laura megmutatta a pasiját (Fotó: Instagram)

Exit mobile version