Csuti együtt énekelte Kulcsár Edinával az új dalát: nem tudta, hogy róla szól

Á.K. | 2022. Január 26.
Nem lepődött meg Csuti azon, hogy Kulcsár Edina új dallal rukkolt elő, hiszen maga is ott volt a szám születésénél, sőt asszisztált Edinának abban, hogy együtt gyakorolják a kocsiban. Akkor azonban még nem tudta, hogy róla szól.

A Bors megfejtése szerint Kulcsár Edina ugyanazt a sémát használja a szakításoknál. Amikor még Mátéval járt, akkor Csuti már a baráti köréhez tartozott, és nem sokkal azután, hogy bejelentette a szakítását Mátéval, már össze is jött Szabó András Csutival. Ugyan két évet kellett várni rá, de volt szerelmétől egy Búcsúzz el című dallal köszönt el, amiben nem túl kedves sorokat („Aljas voltál, átvertél, megbánod, mit vesztettél”) intézett egykori kedveséhez. A sorminta most ugyanez: G.w.M. Csutin keresztül tartozott Edináék baráti köréhez, majd nem sokkal a Csutival való szakítás után az influenszer bejelentette, hogy újra kapcsolatban él, méghozzá G.w.M.-el. A különbség most csupán annyi, hogy a búcsúdalra, az Egyetlen szóra nem kellett két évet várni, és a klip egyetlen nap alatt nyolcszázezer nézőt hozott a YouTube-on.

Az egykori álompár (Fotó: Profimédia)

Csuti kívülről fújja a dalt, és nem azért, mert rögtön a debütálás után széjjelhallgatta azt: jóval korábbról ismerte.

A dalon én már réges-régen túl vagyok, hiszen ott voltam a születésénél. Mi több, együtt énekeltük Edinával, csak éppen azt nem tudtam, hogy rólam szól

– nyilatkozta a Borsnak az üzletember.

Exit mobile version