Exatlon All Star: „A folyamatos kudarc nagyon idegesítő, elvesztettem az önkontrollt” – Rozs Geri kiakadt

V.B.T. | 2022. Február 02.
Rozs Geri eddig tartotta magát, de most elszakadt a cérna.

Bár a keddi jutalomjátékot győzelemmel zárták a Kihívók, Rozs Geri nagyon kiborult, amiért nem megy neki a játék: megkérte Bálintot, hogy őt küldje majd párbajozni. Próbált higgadtan hozzáállni ehhez az évadhoz, de úgy tűnik, a saját évadában tanúsított vehemencia, és kontrollvesztés ismét eluralkodott rajta. 

Rozs Geri elvesztette a kontrollt (Fotó: TV2)

Eljött az a pont, amitől tartottál, nem tudtál uralkodni az érzéseiden. Mit éreztél az elvesztett futamodnál?

Igen, ez a pont volt az, amitől tartottam. Úgy jöttem ki a játékba, hogy bármennyire is felidegesít egy játék, vagy egy vereség, akkor is tartom magam. Most valamiért előtört belőlem, hogy koncentrálok ezerrel, mégsem sikerül az adott feladat, és ez a folyamatos kudarc számomra nagyon idegesítő, és elvesztettem az önkontrollt. Kiszakadt belőlem az, amit eddig tudtam tartani. Sajnálom, de utána tudtam ezt rendezni egyéni- és csapatszinten is. Új nap jön, és bízom benne, hogy ezt a magammal szemben állított türelmi időt képes leszek a továbbiakban kitolni és le tudom úgy reagálni ezeket a helyzeteket, hogy ne bántsak meg senkit.

A csapat nyert, de neked egy pontot sem sikerült hozni. Tényleg azt gondolod, hogy nincs helyed a versenyben és megérdemelnéd a párbajt?

Abban az adott pillanatban tényleg azt éreztem, hogy hiába vagyok gyors a pályán, ha az ügyességinél nem tudok pontot hozni. Talán kell nekem egy olyan pofon, amit egy párbaj tud megadni, vagy még jobban koncentrálnom kell és gyakorolnom az önuralmat. Kiszaladt belőlem, de vállalom a kimondott szavak következményeit. Ha párbajra kerülne sor, megpróbálom kihozni magamból a legnyugodtabb és legkoncentráltabb Gerit, és felszívom magam, amennyire lehet.

Félre tudod rakni a keddi elvesztett három pontot, vagy ez tényleg megtört?

Amikor elveszít valaki egy meccset, nem szabad beleülni az adott szituációba. Én is próbálom ezeket elásni, és a következő napra koncentrálni. Igyekszem pozitívan hozzáállni, és ahogy Zalán is fogalmazott, a pohárra úgy tekintek, ami félig tele van, nem úgy, mint a mai félig üres. Szeretnék bizonyítani, de a görcsösséget el kell engednem.

Ki tud megnyugtatni a csapatból, kire számíthatsz? Vagy ilyenkor senkit nem engedsz közel magadhoz?

Ilyen helyzetekben az első pár percet szeretem egyedül tölteni, de a csapaton belül több olyan személy van, aki tud ilyen helyzetben segíteni. Elsősorban Zalán és Andris, de Bálintnak is jók a meglátásai, illetve jól esett, hogy Dorka is odajött hozzám, és arra próbált rávilágítani, hogy gondoljak bele más szemszögével is az adott szituációba – ezt már otthon is sokszor tanácsolták nekem, akár az édesanyám, akár a párom. Remélem, hogy az általuk megfogalmazott tanácsok a későbbiekben, egy hasonló esetben is munkálkodnak majd a fejemben.

Exit mobile version