Emlékszel még? Ezzel a dallal robbant be a köztudatba Szekeres Adrien 25 évvel ezelőtt

nlc | 2022. Február 10.
A Sztárban sztár versenyzőjét még 1997-ben ismerte meg az ország az Unisex énekesnőjeként. Emlékszel még, melyik volt az első slágerük?

Szekeres Adrien ezekben a hetekben a Sztárban sztár nyolcadik évadában versenyez a Magyarország legsokoldalúbb előadója címért. Szinte hihetetlen, de az énekesnő immár több mint negyed évszázada van a pályán. 

A neves szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd 1992-ben Budapestre költözött, ahol Sík Olga tanítánya lett. Az ezt követő években számos énekversenyen elindult és felfigyelt rá Bényei Tamás, a Hot Jazz Band vezetője is, aki meghívta zenekarába. 1996-ban, mindössze 23 évesen elnyerte az eMeRTon-díjat.

Szekeres Adrien egykor és napjainkban (Fotók: smagpictures.com, TV2)

Az Unisex együttes frontemberével, Erdélyi Lászlóval 1997-ben kezdték a közös munkát és még az év nyarán megjelent a zenekar debütáló albuma, a Szebb holnap. A címadó dalhoz videoklip készült, melynek köszönhetően az egész ország megismerte a formációt. A tehetséges, saját hangján éneklő, szofisztikált megjelenésű énekesnő az üdítő kivételek egyike volt abban a korszakban, mikor a mainstream popzenét itthon leginkább a nem ritkán mások hangjára playbackelő popcsapatok uralták. Idézzük most fel az Unisex első slágerét, 25 évvel ezelőttről!

Az Unisex együttes tagjaként Szekeres Adrien az év énekesnője díjat is elnyerte. A zenekar két albumot készített közösen és szép sikereket értek el. 2000-ben azonban az énekesnő úgy döntött, szólókarrierbe kezd. Első szólólemeze 2001-ben jelent meg.

Férjével, Kiss Gábor zeneszerzővel még 1998-ban házasodtak össze. A házaspár első lánya, Csillag Jázmin 2003-ban született meg. Az énekesnő egy időre szüneteltette karrierjét és a családi életre koncentrált. 2004-ben aztán Dobrády Ákossal közös duettjével, a Híd a folyót-tal tért vissza, a következő évben pedig második szólóalbuma is napvilágot látott. 2005-ben életet adott második gyermekének, Emília Grétának.

Szekeres Adrien és családja (Fotó: smagpictures.com)

Az énekesnőnek eddigi pályafutása során összesen hat szólóalbuma jelent meg, a legutóbbi Megállók címmel 2016-ban. Emellett két koncertalbumot is kiadott. Élete párja és legfőbb alkotótársa a mai napig is a férje, Kiss Gábor.

A zene számomra mindig terápia volt. Amikor gyerekként rátaláltam, úgy éreztem, hogy a lelkem szólítja meg. Segített az érzéseim megélésében, feldolgozásában. Így szépen lassan megfogalmazódott bennem, hogy a zene lesz az én utam. Szeretném elérni, hogy a dalaim által az emberek a koncertjeimen feltöltődjenek. Valami olyan pluszt szeretnék adni, amitől lelkileg gazdagabbakká válnak” – vallja az énekesnő. 

Exit mobile version