Már elképesztően fiatalon hatalmas sikereket ért el a zenei pályán Nótár Mary, aki mindig is hangsúlyozta, hogy mennyire sokat köszönhet családja szerető támogatásának. Azonban most először tért ki arra, hogy a férfi, akit apjaként emleget valójában nem vér szerinti édesapja.
„Több generációra visszamenőleg muzsikus családba születtem. Sok támogatást kaptam apukámtól, aki valójában nem a vér szerinti apukám. A szüleim első házasságából születtem, majd anyukám újraházasodott és az új párja lett az én nevelőapukám. Javarészt ő volt az, aki meglátta bennem a muzikalitást és segített elindulni a pályán” – mesélte a 100.3 Rádió Dikh-ben a kiadója elleni pert megnyerő énekesnő, aki mindvégig tudta, hogy a zenei pálya lesz az ő útja.
„Mindig gyűjtögettem a zsebpénzem, amiből végül egy szintetizátort vettem. Azon gyakorolgattam, de nem tudatosan csak próbálkoztam. A nevelőapám megkérdezte, hogy tudom-e mit csinálok, melyik hang micsoda. Akkor még fogalmam sem volt, de ő mindent megtanított nekem. Leíratta velem, hogy melyik leütés, melyik hanghoz kapcsolódik. Két hét alatt közel 70 dalt tanultam meg játszani, majd elkezdtem saját magam komponálni” – emlékezett vissza Nótár Mary, aki még középiskolába járt, mikor beindult a zenei karrierje és megkeresték az első lemezszerződéssel.
Olvass még Nótár Mary-ről az nlc-n!
- Nótár Mary az elmúlt egy évben teljesen átértékelte az életét
- Nótár Mary: „Az én nevemet meghurcolták, megszégyenítettek”
- Nótár Mary volt az Álarcos énekes Katicája, telitalálattal büszkélkedhettek a Nyomozók