Szerda óta attól hangos a sajtó, hogy a Nyerő Páros egykori szereplői – Molnár Gusztáv és felesége, Molnár-Fazekas Vivien elválnak és inkább külön utakon folytatják az életüket, sőt a hírek szerint már külön is költöztek. A Fókusz a szakításuk kapcsán mindkettőjüket megkereste, de nem akartak nyilatkozni. A telefonban azonban határozottan cáfolták, hogy szakítottak volna. Azt mondták ez mind csak pletyka.
Azt nem tagadják, hogy nehéz időszakon vannak túl, de most is ugyanaz az álláspontjuk, mint egy hónappal ezelőtt: azaz mindent megtesznek azért, hogy megmentsék a házasságukat. Emiatt Guszti most egy hosszan tartó terápián fog részt venni, távol Vivitől.
Azt az álmukat, hogy egyszer legyen egy közös gyermekük, nem vetették el, de szeretnék, ha kiegyensúlyozott környezetbe születne.
Olvass még Molnár Gusztávékról az nlc-n!
- Elvesztette kisbabáját Molnár Gusztáv és felesége, Vivien
- Beleroppant Molnár Gusztáv a kisfiáért folyó harcba, bipoláris depresszióval küzd a Drága örökösök exsztárja
- Öngyilkossággal fenyegetőzött Molnár Gusztáv: „Mostanában sokszor vagyok magam alatt”