Nyerő Páros: „Túlszínészkedte, azt hiszi, a Madách-ban van” – Megyeri Csilla kiakadt Muri Enikőre

V.B.T. | 2022. Október 07.
Összeszólalkoztak, de nem sikerült megbeszélni a dolgot.

A Nyerő Páros szereplői ezúttal egy olyan feladatot kaptak, amelyben érvelni kellett, hogy miért nekik kéne megnyerni a játékot. Megyeri Csilla azt mondta, szerinte Muri Enikő és Tóth Szabi nem érdemlik meg a győzelmet, hiszen korábban már kiestek. Ezzel megbántotta a színésznőt, de szerette volna tisztázni a történteket.

Fotó :RTL

„Megbántottál azzal, hogy mi nem vagyunk teljes értékű játékosok. Komolyan mondom, már nem tudok milyen platformon vagy hangnemben beszélni veled, hogy te vagy a slepped ne marjon belém. Nekem ebből már annyira elegem van!” – mondta Muri, Megyeri pedig a kamerák előtt mondta el a véleményét az elhangzottakkal kapcsolatban.

„Enci úgy fel tudja a kapni a vizet ezeken az apró-cseprő dolgokon. Most az, hogy kiestek és visszajöttek, na bumm, ez a véleményünk. Nem mondhatjuk el a véleményünket? Ha nekem mondja ezt valamelyik másik páros, megjegyzem magamnak, de nem így viselkedek” – adta ki magából az influenszer, később pedig a párjának összegezte a történteket. 

Enci egy kicsit túlszínészkedte, azt hiszi, a Madách-ban van.

Exit mobile version