Annak idején a Megasztár második évadában ismerte meg az ország Bálint Ádámot, aki Tóth Gabival és Caramellel együtt versenyzett, és végül hetedik lett. Azóta sokat változott az élete: már három gyermek édesapja, és most egy különleges színházi bemutatóra készül.
„Áldásnak érzem az életemben a Megasztárt. Egy illúzió, egy illékony pillanat volt az a felfoghatatlan ismertség és siker, amit a műsor hozott. Tudtuk, hogy hamar vége lesz, hiszen mesterségesen fenntartott hírnév volt ez, de hálás vagyok, hogy megtapasztalhattam. Tudom, milyen érzés, amikor rajongók százai ütik sikítva a turnébusz oldalát, milyen kimenni a színpadra a telt házas Arénában, és így már azt is tudom, hogy nem vágyom rá. Nem gondolkodom majd negyven év múlva a hintaszékben azon, hogy „Mi lett volna, ha”. A színház más ügy. Tulajdonképpen visszatértem oda a műsor után, de nem a sokat emlegetett szamárlétrát végigjárva, egyre nagyobb szerepekben, hanem „lifttel megérkezve” rögtön főszerepeket kaptam. Ezekkel a lehetőségekkel nem mindig tudtam élni, volt olyan feladat, ami meghaladta az akkori tudásom, emiatt nem arattam elsöprő sikert sem a közönség, sem a szakma szemében. Részben emiatt, részben a vezetőkhöz való viszonyban bekövetkezett törés miatt kicsit újra kellett kezdenem a szakmát, kisebb feladatokkal. Ebből a „citromból igyekeztem limonádét csinálni” és megtanulni, amit csak lehet. Minden előadáson a kollégákat néztem a takarásból, ellesve a szakmai fogásokat. Így talált meg sok szuper szerep mellett A Szépség és a Szörnyeteg német turnéjának Lumière-je, amit azóta már több mint nyolcszázszor játszottam el, illetve 2019-ben az évad karakterszínészének járó Honthy-díj” – meséli Ádám, akinek a magánélete is szépen alakult.
A feleségemmel, akit még a Megasztár háttérmunkáinak kapcsán ismertem meg, három gyereket nevelünk: Izabellt és az ikreket, Johannát és Benjámint.
Emellett új szakmai kihívások is várnak a színészre. „Az Operettszínházban tavaszi bemutatóink lesznek, előtte héthetes németországi turnéra megyünk. November 18-án Pomázon mutatjuk be az Astrum Színházzal A rózsa titkai című darabot, mely Antoine de Saint-Exupéry és felesége, Consuelo viharos szerelmének történetét dolgozza fel. Az előadást november 28-án a fővárosi közönség is láthatja a Bethlen Téri Színházban – meséli Ádám a darabról, ami a Déryné Program hozzájárulásával valósul meg. – A kis herceg egyes jeleneteit állítja párhuzamba az író életének jelentős pillanataival, így azok egészen új megvilágításba kerülnek. Kifejezetten élvezem a közös munkát, olyan, mint egy workshop, egy kis szabad műhelymunka, ahol mindenki gondolata és ötlete érvényes, és emiatt mindenki baromi tehetséges. Szerintem szerethető, okos, és léleksimogató előadás lesz.”
A darab többi szerepét Földes Tamás, Angyal Anita és Álmosd Phaedra alakítják.