Gáspár Evelinék estek ki a Párharcban, reagált a nézői kritikákra Győzike nagyobbik lánya

F.C. | 2022. November 11.
A döntő előtt kellett távozniuk.

Gáspár Evelin és párja, Varga Attila számára véget ért a Párharc. Nem voltak csalódottak, mert tisztában voltak azzal, hogy fizikailag gyengébbek a többieknél, és a végső összecsapásban – a képességeik miatt – úgysem nyerhetik meg a játékot.

Gáspár Evelinék nem jutottak be a döntőbe – Fotó: Sajtószoba

„A végére már nagyon elfáradtunk, ezért számoltunk azzal, hogy kieshetünk” – nyilatkozta a Blikknek Győzike nagyobbik lánya.

A szerelmesek többször megkapták a játék során a legtaktikusabb, leggátlástalanabb jelzőt. „Rengeteg kritikát kapok a nézőktől is, de engem nem érdekel, ki mit gondol rólunk. Az adásokban látható, hogy a többiek ugyanígy játszottak, csak ők nem merték nyíltan vállalni” – reagált Gáspár Evelin.

Távozásukkal Chris Tanoh „Csoki” és Egedi Hedda, valamint Varga Viktor és Zsembera Liliána mérkőzik meg a döntőben.

Exit mobile version