Beperelte exszeretője a focisztárt, mert megfertőzte HPV-vel

F.C. | 2022. November 12.
300 ezer eurót követel a sportolótól.

A 27 éves Gabriela még 2020-ban perelte be a dunaszerdahelyi származású, egykori válogatott futballistát, Ján Ďuricát, amiért megfertőzte őt HPV-vírussal. Az ügy azóta húzódik. Október 11-én volt az utolsó tárgyalási nap, miközben a következő tárgyalást a felek szakértői véleményeinek benyújtása után tűzik ki – írja a parameter.sk.

A fiatal nő 300 ezer eurót követel, mivel tervei vannak: új életet akar kezdeni, utazgatna és később családot is alapítana. Elmondása szerint az ügyvédjével abból indultak ki, amit Ďurica előzetesen ígért neki szóban.

Gabriela 2017 nyarán folytatott viszonyt a focistával, és az, hogy HVP-vel fertőződött meg, novemberben derült ki. Állítása szerint Ďurica ezután lakást ígért neki, valamint azt, hogy pénzzel támogatja majd, ám mindebből semmi sem lett.

A 40 éves Ján Ďurica jelenleg Diana Kačurová szépségkirálynővel alkot egy párt, nemrég el is jegyezte.

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Exit mobile version