Sztárban sztár leszek: hiába sérült le, nem adja fel a versenyt Bari Laci

Papp Éva | 2022. November 22.
Az énekes járógipszben, ülve fogja előadni a produkcióját a Sztárban Sztár! színpadán.

Bari Laci, a Sztárban Sztár! versenyzője két hete szenvedett balesetet táncpróba közben. Egy rossz mozdulatot követően kifordult a térde, a kínzó fájdalmak miatt pedig mentővel kellett kórházba szállítani. 

Bár szerencsére nem tört el csontja, de kiment a térde, ami miatt megnyúltak a szalagok és a bokája is bevérzett, így kényszerpihenőre ítélte az orvos. Azóta csak ülve ad elő, de még így is remek teljesítményt nyújt, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a múlt hétvégi adást ő nyerte meg.

„Az orvosi utasítás szerint legalább hat hétig kell hordanom a járógipszet, azután gyógytorna jön és még az is lehet, hogy meg kell műteni. Nem először történik ilyen baleset, így most még jobban megnyúltak a szalagok a térdemben. Reméltem, hogy legalább egy produkció erejéig majd levehetem a merevítőt, de ebben már nem vagyok biztos” – nyilatkozta a fiatal énekes a Borsnak.

Persze egy produkció sem az igazi mozgás nélkül, ezért a TV2 a lap kérdésére elárulta: úgy fogják kialakítani a koreográfiát, hogy az alkalmazkodjon Laci helyzetéhez, de ne legyen teljesen statikus és unalmas.

Exit mobile version