nlc.hu
Sztárok

Műteni kell Bari Lacit

Műtét vár a Sztárban sztár leszek! sérült versenyzőjére, Bari Lacira

Nem javul az állapota.

Bari Laci a Sztárban sztár leszek! versenyzője múlt héten egy próba közben szenvedett balesetet. Egy rossz mozdulatot követően kifordult a térde, a kínzó fájdalmak miatt pedig mentővel kellett kórházba szállítani.

Bari Laci

Fotó: TV2

A vasárnapi élő show-ban az énekes csak járógipsszel és bokamerevítővel tudott ülni a színpadon. „A táncmozdulatnál teljesen kifordult a térdem és kiment a bokám és a térdem. Jegeljük meg bekentük” – mondta műsor előtt Laci, akinek azóta sem javul az állapota, és lehet, hogy műtét vár rá.

„Az orvos szerint legalább két-három hét kell ahhoz, hogy levegyék a gipszet, majd még utána is ugyanennyi a teljes gyógyuláshoz, persze, gyógytorna mellett. Mivel ez nem az első eset volt, így az sem kizárt, hogy meg kell műteni, de erre csak a műsor után kerülhet sor” – nyilatkozta most a Borsnak

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top