ValóVilág: „Pusztuljál ki!” – VV Bibi durván beszólt VV Laminnak

T. D. | 2022. November 22.
Lehet, a srác kicsit félre is értette a helyzetet.

Beköltöztek az első lakók a ValóVilág11 luxusvillájába, és már az első percekben egymásnak is estek. VV Bibi, aki az idei, Házasodna a gazda című műsorból már ismert, VV Laminnal kapott össze. 

VV Bibi

Mind a két villalakó ugyanazt az ágyat nézte ki magának, és egyikük sem akart engedni, ezért Bibi egyre feljebb és feljebb emelte a hangját. 

„De hamarabb mondtam… fu, akkor a kékbe megyek. Pusztuljál ki – mondta Bibi Laminnak, majd később hozzátette. – Befoglalta előttem az én ágyamat, szóval nagyon ideges voltam, szóval Lamiról az első benyomásom nem volt túl jó, én vigyázok vele, az biztos”

„Nyilván csipkelődtünk, de én voltam ott elsőnek és azért csipkelődtünk egymással, mert egyértelműen nagyon bejöttem neki” – magyarázta Lamin. 

Exit mobile version