Emiatt távozott Lakatos Márk az RTL Reggelijéből

F.C. | 2022. November 25.
Reagált a műsorvezető a távozásának hírére.

Mint arról beszámoltunk, 5 év közös munka után Lakatos Márk elbúcsúzott az RTL Reggeli című műsorától. A csatorna azzal indokolta a döntést, hogy a műsornak szüksége van a folyamatos frissülésre, változásra.

Lakatos Márk közel 5 évig volt tagja a Reggeli csapatának – Fotó: Sajtóklub

Időközben Lakatos Márk is megszólalt az esetről, a közösségi oldalán egy videóban reagált a távozásának a hírére – szúrta ki a Blikk. Elmondása szerint az egészségére való tekintettel szüksége volt már erre a lépésre, a hatalmas stressz miatt már a szeme is elkezdett remegni, sőt egyszer egy élő adás során kapott pánikrohamot.

„Elfáradtam. Fizikailag is, lelkileg is, és egyre nehezebben találtam már meg az új kihívást, ami igazából felvillanyoz, és ami nekem az életerőt adja. Olyankor meg váltani kell. (…) Most jöhetnek az új kalandok” – árulta el a stylist. 

Lakatos Márk arról is őszintén beszélt, hogy mennyire felőrölte az állandó stressz. „Gyakorlatilag azt éreztem, hogy minden pillanatban elkezdődhet ez a furcsa szemremegés. Volt olyan, hogy élő adásban kaptam pánikrohamot, pontosan attól a stressztől, ami rajtam volt” – mesélte.

Exit mobile version