Mentő vitte el Zámbó Jimmy édesanyját

Papp Éva | 2022. November 30.
A család szűkszavúan nyilatkozott az esetről.

Kedd este kórházba került Anna néni, Zámbó Jimmy édesanyja –és számolt be a Bors.

Zámbó Jimmy édesanyja, Anna néni (Fotó: Olajos Piroska)

A lap szerint a 96 éves asszonyt szirénázó mentő vitte el a lakásából. Úgy tudják, hogy a hirtelen rosszullét hátterében a hosszú ideje fennálló szívbetegsége áll, ami miatt rengeteg víz gyűlt fel a szervezetében. A Bors felkereste a család több tagját is, de az ügyben csak Jimmy testvére, Marietta nyilatkozott, aki nem cáfolta a történteket, de hozzátette, hogy nem kíván részletesen beszámolni róla.

Bár a család mindent megtesz Anna néni egészségéért, az elmúlt fél évben sokat romlott az idős asszony állapota. Tavaly májusban balesetet szenvedett otthonában, aminek során eltört a combcsontja. Akkor megműtötték és hetekig kórházban ápolták, ám amikor úgy volt, hogy hamarosan kiengedik, sztrókot kapott.

„Nagyon vigyázunk rá, szépen lassan javul az állapota, lábadozik, járókerettel lassan, de tud mozogni. Agyilag teljesen jól van, jobb a memóriája, mint nekünk. Felváltva látogatjuk, egy bejárónő van mindenben a segítségére, és egy gyógytornász segít neki a gyógyulásban. Nagyon szívós, erős asszony. Reméljük, hogy egy-két hónapon belül már teljesen rendbe jön” – nyilatkozta akkor fia, Tihamér.

Exit mobile version