ValóVilág11: „Én is emberből vagyok, hibáztam” – VV Bibi vallomása a kiesés után

T. D. | 2023. Január 03.
Nem szeretne olyanná válni, mint a szülei.

Szilveszter napján került sor a ValóVilág11 harmadik párbajára, melyben VV Ákos VV Bibit hívta ki, majd hagyta is a villán kívül. Bibi, akit az ország először a Házasodna a gazda című műsorban ismert meg, megosztó személyisége volt a műsornak. Többször került összetűzésbe villatársaival, ahogyan pont Ákossal is. 

VV Bibi

A Fókusznak adott interjújában elmondta, szerinte ez okozta a vesztét, majd arról is beszélt, milyen érzések kavarognak benne a búcsú után. 

„Azt vallom, hogy nem szeretnék olyan lenni, mint a szüleim. Viszont én is emberből vagyok, hibáztam, beleestem sajnos abba a hibába, amit ők elkövettek velem. Nyilván erre a jövőben jobban fogok figyelni, hogy bármilyen szituáció legyen, ne hozza ki belőlem az állatot” – mondta Bibi.

A luxusbörtönben egyébként a párbajt követően egyből megtörtént a következő kihívás is, amely során ismét VV Piros kapta a piros kendőt

Exit mobile version