Ezért szakíthatott Monoki Lehel és Gyenesei Leila

F.C. | 2023. Január 06.
Az Aréna4 két műsorvezetője két évig volt együtt.

Mint arról beszámoltunk, szakított Monoki Lehel és Gyenesei Leila. Bár úgy tűnt, boldogok együtt, a Blikk információi szerint azonban régóta problémákkal küzdöttek, amelyeket nem sikerült megoldaniuk. A Párharc című műsorból is kiderült, hogy nagyon különböznek egymástól, és sok mindenben nem értenek egyet.

Gyenesei Leila és Monoki Lehel a Párharcban – Fotó: Sajtószoba

A pár egyik közeli barátja szerint várható volt a szakítás. „Régóta voltak gondjaik, amiket próbáltak megoldani, egy idő után azonban belefáradtak, és jobbnak látták, ha elengedik egymás kezét” – mesélte.

Mint a bulvárlap megjegyzi, Gyenesei Leila és Monoki Lehel a szakítás ellenére továbbra is jelen lesznek egymás életében, hiszen évek óta ugyanannál a tévécsatornánál dolgoznak.

Exit mobile version