„Hamarosan párterápiára megyünk” – Pedro Pascallal és Bella Ramsey-vel a Last of Usról beszélgettünk

TóCsa | 2023. Január 18.
2023 januárjának legnagyobb tévés eseménye lett A Last of Us című sorozat bemutatójából. A híres videójáték történetét egy mély, emberi drámaként láthatjuk, melyhez az apokalipszis szolgáltatja a hátteret. A sorozat nagy erőssége a két főhőst, Joelt és Elliet alakító Pedro Pascal és Bella Ramsey lehengerlő játéka. A köztük lévő kémiát személyesen is megtapasztalhattuk, amikor Zoomon beszélgettünk.

Bár nem volt közös jelenetetek, mindketten emlékezetes szerepet játszottatok a Trónok harcában. Érdekelne, hogy ismertétek-e egymást korábbról vagy a Last of Us munkálatai során ismerkedtetek meg?

Bella Ramsey: Nem ismertük egymást korábbról, viszont sokat hallottam Pedróról.

Pedro Pascal: A karakterem feje már nem volt túl szép állapotban, mire te a Trónok harcában megjelentél.

Bella Ramsey: A Last of Us forgatásán találkoztunk először. Be kellett ugranom egy fotózás miatt, miközben te már javában forgattál. Nagyon rövid találkozó volt, de rögtön éreztem a köztünk lévő szimpátiát. Legközelebb pedig már csak akkor találkoztunk, amikor egy közös jelenetben álltunk a kamerák elé.

Pedro Pascal: Jó volt tudni, hogy mindketten ugyanabból a világból jövünk, sok ismerősünk és barátunk van a Trónok harca stábjában és az HBO-nál. Eleinte furcsának tűnt, hogy nem szerveztek nekünk találkát a forgatás előtt, ám idővel rájöttem, hogy Craig és Neil (Craig Mazin és Neil Druckmann, a sorozat showrunnerei) szándékosan nem akarták, hogy összeismerkedjünk. Ahogy a karaktereinknek, úgy nekünk sem volt időnk és lehetőségünk egymásra hangolódni, egyből bedobtak minket a mélyvízbe.

Bella Ramsey és Pedro Pascal (Fotó: HBO / Jorge Bispo)

Ismertétek a videójátékot, mielőtt belevágtatok a projektbe?

Bella Ramsey: Hallomásból már ismertem. Amikor megkerestek e-mailben a szereppel, és olvastam a Last of Us címet, nagyjából tudtam, miről van szó. Viszont sosem játszottam vele, nem volt otthon Playstationöm, nem vagyok gamer. Persze rögtön utánajártam és olvastam, mekkora hatással bírt és milyen hatalmas sikert aratott. Izgalmas volt, hogy én is e világ részévé válhatok. És mi a helyzet veled, Pedge?

Pedro Pascal: Sosem hallottam róla. Csak azután kezdtem el utánajárni, hogy felkínálták a szerepet. Gyorsan tanultam, és izgalmas dolgokat olvastam róla. Emlékszem, amikor felmerült a lehetőség, hogy szerepet kapok a sorozatban, felhívtam a nővéremet, aki épp egy kocsiban ült az unokaöcséimmel. Ők tinédzser korú srácok és mindketten hallották a beszélgetést. Mondtam, hogy van ez a sorozat, valami videojáték-adaptáció, az a címe, hogy Last of… valami – még a címét se tudtam –, erre a két srác elkezdett iszonyatosan lelkesen ordítani a háttérből, hogy ne is gondolkodjak, ezt egyszerűen muszáj elvállalnom. (nevet) Annyira bezsongtak a hírtől, hogy azonnal éreztem, hogy ez a szerep nagy dolog, komolyan kell vennem, ezért mindent megtettem azért, hogy megkapjam.

Bella Ramsey: És összejött.

Pedro Pascal: Bizony ám!

A szerepre való felkészülés során játszottatok a játékkal? Beszéltetek Ashley-vel és Troy-jal, akik a játékban alakították a karaktereiteket?

Bella Ramsey: A felkészülésünket leginkább a forgatókönyv jelentette. Ashley és Troy az áldását adta ránk, miután bejelentették, hogy mi játsszuk a szerepeket, és ez sokat jelentett nekünk, hiszen ők azok, akik megteremtették ezt a két karaktert. A forgatókönyv annyira jó volt, hogyha azonkívül nem készültünk volna semmit, akkor se lett volna nagy baj, de egyikünk sem érte be ennyivel. Azáltal, hogy a forrásanyagot is megismertük, még inkább el tudtunk mélyedni a karaktereinkben.

Pedro Pascal: Izgalmas volt, hogy kipróbáltuk a játékot is, sokat adott nekünk. Látni akartam Troy Baker Joeljét, mielőtt megalkotom a saját Joelemet. Nem az volt a célom, hogy lemásoljam a játékát, csak látni akartam a teljes képet.

The Last of us (Fotó: HBO Max)

Pedro, van egy másik sorozatod, amiben szintén egy nálad kisebb, védtelen gyereket kell kísérgetned és megvédened…

Pedro Pascal: Ha A mandalóriról beszélsz, ott egy ötvenéves „gyereket” kísérgetek.

Ettől még a köztetek lévő dinamikában akadnak hasonlóságok. Nem tartottál ezektől?

Pedro Pascal: A Last of Usban elsősorban két dolog vonzott. Az egyik az volt, hogy Craig Mazinnel dolgozhatok, a másik pedig az, hogy ismét egy HBO-sorozatban szerepelhetek. Imádtam a Csernobilt, és a Last of Us forgatókönyve is egészen briliáns volt. Joel karaktere fantasztikus lehetőségeket tartogatott, és ugyan láttam, hogy az alaphelyzetben – a morc idős fickó szívét idővel meglágyítja az, akit meg kell védenie, és felelősséget tanul mellette – akadnak hasonlóságok, a két projekt mégis annyira más, hogy ez egyáltalán nem zavart.

A Last of Usban kőkemény akciójeleneteket láthatunk, ugyanakkor alapvetően egy erősen megírt karakterdrámáról van szó. Melyik aspektusa érdekelt benneteket inkább?

Bella Ramsey: A sorozat fizikailag is igénybe vett bennünket, miközben rengeteg érzelmet is át kellett adnunk. Szeretem benne, hogy nem csak az egyikre vagy a másikra van szükség. A fókuszban végig a kettőnk kapcsolatának alakulása áll, és mivel Pedróval semmi időt nem töltöttünk egymással korábban, ahogy a karaktereink is ismerkedtek, mi is egyre jobban megismerhettük egymást. A legfőbb különbség köztünk és a karakterek között az, hogy mi az elején nem utáltuk egymást. (nevet)

Pedro Pascal: Vagy legalábbis nem vallottad be, hogy utálsz.

Bella Ramsey: Valójában sosem tudhatod, mi jár a másik fejében. (mosolyog)

Bella Ramsey (Fotó: HBO / Jorge Bispo)

És te, Pedro?

Pedro Pascal: Ez volt az első olyan szerepem, ami fizikailag és színészileg is ekkora erőfeszítést kívánt tőlem. Hihetetlen méretű produkció volt, már csak a díszletek között mászkálni is élményt jelentett. Imádtam, hogy Craig és Neil a valódi helyszíneket részesítették előnyben. A hegyi jeleneteket a hegyekben forgattuk, az erdőben játszódókat pedig az erdőben. Nem CGI-folyó csobogott mellettünk, hanem igazi, a minket körülvevő világ szinte teljes mértékben valódi volt. Ahogy valódiak voltak a fertőzöttek is, a Last of Us szörnyei, akiket színészek alakítottak ocsmány, de nagyon hatásos maszkok alá rejtőzve. Eközben pedig fel kellett építenünk egy gazdag alapokon nyugvó, rétegzett és pszichológiailag is hiteles emberi kapcsolatot kettőnk között. El sem akartam hinni, hogy egy komplett belvárosi utcaképet felépítettek körénk, a semmiből húztak fel kisebb városrészeket, csakhogy hihető legyen, hogy egy valóban apokalipszis utáni nagyvárosban járunk. Őrület!

Bella Ramsey: Nagyon menő volt.

Sejtem, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtatok a forgatáson, de ki tudnátok emelni egyetlen dolgot, amit biztosan soha nem fogtok elfelejteni?

Pedro Pascal: Bennem a közös nevetések fognak megmaradni. Rengeteget röhögtünk, olykor már-már kontrollálatlanul. És ez persze Bella hibája volt.

Bella Ramsey: Elismerem, hogy általában én kezdtem el kuncogni, de aztán jócskán tettél arról, hogy a végtelenségig fokozzuk.

Pedro Pascal: Szerintem tudtad te jól, hogy a kuncogásod ragályos, és ha rákezdesz, akkor folytatni fogom. Annak ellenére provokáltad ki belőlem a röhögést, hogy tudtad: nem bírom majd abbahagyni.

Bella Ramsey: Most nem fogok itt vitatkozni veled. (kuncogva)

Pedro Pascal: (röhögve) Szerintem kettőnknek azért akadnak feldolgozásra váró problémái.

Bella Ramsey: Hamarosan párterápiára megyünk.

Pedro Pascal: (nagyon röhög és rám néz) Csatlakozz te is, csináljunk belőle csoportterápiát! Komolyra fordítva: arra fogok leginkább emlékezni, hogy Bellával közösen élhettük át ezt a hatalmas kalandot. Gyakorlatilag egy teljes éven át tartott a forgatás, szinte lehetetlen kiemelni belőle egyetlen konkrét élményt. Elkezdtük a munkálatokat a nyáron, eljött az ősz, a tél, a tavasz és a végén ismét nyár volt. Azt hiszem, még egyikünk sem élt át ilyen hosszú és ekkora kaliberű forgatást. Olyan nagyságú produkció ez, mint a Trónok harca, csak nem tucatnyi főszereplője van, hanem kettő.

Pedro Pascal (Fotó: HBO / Jorge Bispo)

Mesélnétek arról, hogyan dolgoztatok Joel és Ellie kapcsolatán?

Bella Ramsey: Ez a kapcsolat nagyon különleges, szinte mintha egymás házastársai lennének. Az eleje nem indul könnyen, mert mindketten nagyon makacs személyiségek, és el kell telnie némi időnek, hogy nyitni kezdjenek egymás felé. Idővel aztán a biztos pontokká válnak egymás életében egy egyébként teljesen őrült világban. Igazi szeretetteljes kapcsolat alakul ki köztük.

Pedro Pascal: Az elején az volt a legfontosabb számomra, hogy Bella megkedveljen, mert tudtam, hogy nagyon nehéz évnek nézünk elébe, ha ez nem így alakul. A köztünk alakuló szimpátiát ugyanis könnyedén át tudtuk vinni a karaktereinkbe, szóval azzal, hogy bírtuk egymást, valójában a saját dolgunkat könnyítettük meg. Olyan szoros kapcsolatot kellett építenünk köztük, amiben egy idő után azt érzik, hogy nem tudnak a másik nélkül élni. Mivel kedveltük egymást, ez végül egyáltalán nem is volt olyan nehéz.

Mi újat tudtatok meg magatokról az egyéves munkálatok során?

Pedro Pascal: Megtanultam, hogy képtelen vagyok visszatartani a nevetésemet, ha valaki nevet mellettem.

Bella Ramsey: Ezt én is. (nevet)

Pedro Pascal: Nem számított, hogy épp mennyire voltunk fáradtak, nem számított, milyen jelenetet forgattunk éppen, ha elkezdődött a röhögés, akkor nem volt megállás.

Bella Ramsey: Rengeteget tanultam magamról. Tizenhét éves voltam, amikor elkezdtük a forgatást, a munkálatok nagy részét tizennyolc évesen csináltam végig, most pedig már tizenkilenc vagyok. Ebben az életszakaszban mindenki nagyon sokat változik, én sem vagyok kivétel. Ez a bő egy év nagyon hosszú idő ahhoz, hogy egyetlen helyen töltsd egyetlen munkával, és nagyjából ugyanazokkal az emberekkel. Gyakorlatilag a Last of Us forgatásán váltam felnőtté, a felnőtté válás pedig rengeteg tanulással jár.

Pedro Pascal: Én pedig abból tanultam sokat, hogy ilyen közelről láthattam felnőni Bellát. Örülök, hogy szemtanúja lehettem az élete ezen fontos szakaszának. Ha jobban belegondolok, emiatt még a sok röhögőgörcsöt is meg tudom neked bocsátani.

Bella Ramsey: Köszönöm, igazán nagylelkű vagy.

Pedro Pascal: Mondtam én, hogy olyan ez az interjú, mint egy párterápia. (nevet)

The Last of us (Fotó: HBO Max)

Bella, mi volt a legszórakoztatóbb abban, hogy egy vérbeli lázadó lányt alakíthattál?

Bella Ramsey: Pedro egy időben azzal cukkolt, hogy folyton Rebellie-nek hívott (a rebel, vagyis lázadás, az Ellie és a Bella nevek társításából született szójáték – a szerk.). Örülök, hogy olyan erős karaktereket játszhatok, mint Ellie vagy a Trónok harca Lyanna Mormontja. Ők olyan emberek, akik képesek kifejezni a bennük lévő erőt, és ha a bőrükbe bújsz, azzal talán egy kicsit magadat is erősebbé teszed. Ezt úgy mondom, hogy közben maximálisan hiszek abban, hogy színészként nem kell erős, határozott embernek lenned ahhoz, hogy erős, határozott embereket játssz, hiszen nem önmagunkat, csak önmagunk alternatív verzióit játsszuk. Pont ez a jó a szakmánkban. Ugyanakkor Ellie sokszor csak a felszínen annyira kemény: sok szempontból valójában egy nagyon érzékeny, törékeny fiatal lány, akinek túl korán kellett megtanulnia, hogyan álljon helyt egyedül az életben.

Pedro, a karaktered, Joel elveszítette a lányát, és ez a trauma meghatározó az életében. Mit gondolsz, mi hajtja őt még ezek után?

Pedro Pascal: Joel gyásza az identitása részévé vált. Ennek köszönhető, hogy már nem akar mélyebb kapcsolatokat kialakítani más emberekkel. Fél attól, hogy megint elveszítené azt, akit közel enged magához. Ezért is tart távolságot eleinte Ellie-től, hiszen annak idején egy nála nem sokkal fiatalabb lányt veszített el.

Pedro, az első epizódban Nico Parker alakítja a lányodat. Mesélnél a vele való közös munkáról?

Pedro Pascal: Nagyon egyszerű dolgom volt, hiszen ő egy rendkívül tehetséges színésznő. Örülök, hogy a sorozat elején egy ilyen jó partnert kaptam, mert a vele közös jeleneteim alapozzák meg Joel egész karakterét és személyiségét. Nagy szerencsém volt, hogy ilyen tehetséges fiatalokat kaptam magam mellé, mint Nico és Bella. (ekkor Bellára néz) Simán lehetettek volna mindketten kis szörnyetegek, akiket alig bírok elviselni, ehelyett azonban mindkettőtöket imádlak.

Bella Ramsey: De rendi vagy. Én is imádlak.

Ellie a sorozatban talál egy könyvet, ami teli van szójátékokkal, és ezek felolvasásával fárasztja Joelt. Jól szórakoztatok ezeken a szóvicceken, vagy fárasztottak benneteket?

Bella Ramsey: A sorozat kedvéért tanultam meg amerikai akcentussal beszélni, és a dialektustanárommal rengeteget beszélgettünk a nyelvről, és általa értettem meg, hogy mennyire a nyelv jelenti az alapját minden emberek közti interakciónak. Még a kattogók is egyfajta nyelv segítségével kommunikálnak egymással. A szójátékok kiváló lehetőséget jelentenek arra, hogy játékként kezeld a nyelvet. Adtak némi humort és könnyedséget ehhez az amúgy elég sötét témájú sorozathoz.

Pedro Pascal: Én bírtam a szójátékos könyvet. Pontosabban pont annyira bírtam, amennyire Joel is a sorozatban. (nevet)

Bella Ramsey: Imáááádtad.

Milyenek voltak a közös jeleneteitek a sorozat szörnyetegeivel, a kattogókkal?

Pedro Pascal: Szegények, minden forgatási nap előtt legalább öt órát ültek a sminkben, hogy a komplett maszkot feltegyék rájuk. Nagyrészt táncosokat és jó mozgáskultúrájú színészeket szerződtettek kattogóknak, akiknek aztán betanították egy speciális mozgást. Üldöztek minket, rohantak utánunk, ami egyszerre volt rémisztő, mivel tényleg nagyon hatásos volt az átalakulásuk, közben meg kicsit esetlen is, mert sokan közülük szinte semmit sem láttak a maszkban, és mi segítettünk nekik, hogy a megfelelő helyeken álljanak a felvételnél. Finoman megfogtuk a kezüket és a megfelelő helyre húztuk őket, aztán elkezdtek ránk hörögni meg ilyenek.

Bella Ramsey: Hihetetlen energiával dolgoztak, sok munkaóra után sem veszítettek a lendületükből, pedig el tudom képzelni, hogy öt óra sminkelés és sok-sok órányi maszkban forgatás után valószínűleg hullafáradtak voltak. Szinte ijesztő volt, mennyi energiával nyomták.

Pedro Pascal: Hát, fiatalok voltak.

Bella Ramsey: Nem úgy, mint mi.

Az interjú még decemberben készült egy nemzetközi online kerekasztal-beszélgetés formájában. A Last of Us első része már látható az HBO Max kínálatában, az új epizódok hetente érkeznek.

Exit mobile version