Ennyit változott Lengyel Tamás 2003 óta! Még tüsi haja is volt!

Debreceni Andrea | 2023. Január 24.
Közel 24 éve van a szakmában Lengyel Tamás, és azt mondhatjuk, ez idő alatt eltűnt a kisfiús sármja, ami a karrierje elején annyira jellemző volt rá.

Nem akarunk egy Wikipédia-szócikket szentelni annak, hogy Lengyel Tamás honnan indult, mert felesleges lenne – beszéljenek a képek helyettünk –, annyit azonban érdemes megemlíteni, hogy a színész, bármennyire hihetetlen, 1999 óta a szakmában van. Először a Pesti Színházban lépett színpadra, amit a Radnóti Miklós Színház, majd a Budapesti Kamaraszínház és a Vígszínház követett. 

Persze tagadhatatlan, hogy a Jóban Rosszban dr. Zólyom Ivánja volt az a karakter, ami miatt szinte mindenki megismerhette őt az országban, ám innen viszonylag hamar távozott. Azóta sem tűnt el, sőt! Lengyel Tamás meghatározó alakja lett a magyar sorozatoknak. Ott volt az Aranyéletben, a nézők kedvence volt A mi kis falunkban és imádják a sorozatrajongók A Nagy Fehér Főnökben is. Erről egyébként így nyilatkozott: „Ez nagyon jól van felépítve, klassz a konstrukció, nem didaktikusan próbál átnyomni valamit, egyszerűen szórakoztat a történet, találkozol olyan élethelyzetekkel, aminél a felismerésed az kell legyen, hogy ez nem oké. (…) Ehhez az kell, hogy kíméletlenül bemutassa Magyarország állapotát, a szellemi pusztulást, radikalizálódást.”  Ha ez nem lenne elég, a Hírcsárda „híradójában” is rendszeresen láthatjuk, és üde színfoltja a TikToknak is.

És akkor lássuk, hogyan lett dr. Zólyom Ivánból Nándi, vagyis A Nagy Fehér Főnök főszereplője!

lengyel-tamas-szombathy-gyula

Lengyel Tamás és Szombathy Gyula Az ideális férj c. darab bemutatóján, a Radnóti Színházban, 2003-ban. (Fotó: Fábián Olga)

elod-almos-fridel-fruzsina-lengyel-tamas

Előd Álmossal és Fridel Fruzsinával a Jóban Rosszban forgatásán lettek igazán jóban, itt épp a színésznő esküvőjét ünnepelték, 2005-ben. (Fotó: Archív)

lengyel-tamas-39-lepcsofok

2017-ben, a 39 lépcsőfok című krimi-vígjáték premierjén, a Játékszínben. (Fotó: Schumy Csaba)

lengyel-tamas-story-gala

A Story Ötcsillag Díjátadó Gálán, 2018-ban. (Fotó: Schumy Csaba)

lengyel-tamas-a-mi-kis-falunk

A mi kis falunk Gyurijaként mindig gondoskodott a szórakoztatásról. (Fotó: RTL Sajtóklub)

lengyel-tamas-ki-vagy-te

A Ki vagy te? című krimisorozatban egy csapat fiatal mesterét alakítja. (Fotó: RTL+/ Sajtóklub)

lengyel-tamas-nagy-feher-fonok

A Nagy Fehér Főnök című sorozatban a rasszista, homofób, munkanélküli, középkorú Nándi bőrébe bújt bele, akihez beköltözik bátyja, Ottó, illetve – most, hogy már a nemváltó műtéten átesett – a nővére, Brigitta, akit Rujder Vivien alakít. (Fotó: RTL+/ Sajtóklub)

lengyel-tamas-szilveszteri-hirado

Az RTL Híradó rendhagyó szilveszteri különkiadásában Rainer-Micsinyei Nóra volt a partnere, akivel fergeteges show-t csináltak. (RTL Sajtóklub)

Exit mobile version