Ők Zámbó Jimmy testvérei

Bagaméri Viki | 2023. Január 27.
Zámbó Jimmyék öten voltak testvérek, rajta kívül három fiút és egy lányt nevelt fel az édesanyja, Anna néni.

Tavaly decemberben, majdnem 22 évvel fia fájdalmas elvesztését követően a Zámbó-testvérek anyukája is elhunyt. Anna néni 96 éves volt, gyerekei az utolsó pillanatig a közelében voltak és mindent megtettek azért, hogy gondoskodjanak az idős asszonyról, aki életet adott nekik. 

Zámbó Jimmy mellett az újabban pert fontolgató Marietta, György és Árpi is rendelkezik zenei tehetséggel, már gyerekként is sokszor zenéltek együtt. Tihamér volt közülük az egyetlen, akit nem vonzott ez a pálya, ő viszont nagyon ügyesen rajzolt. Zámbó György dobosként színpadra is lépett egy-egy Jimmy-koncerten, Árpi pedig a dobolás mellett billentyűs hangszeren játszott a koncerteken, de énekelni is gyakran hallhatta a közönség.

Ahogy az, A Király című RTL-sorozatból is kiderül, a Zámbó-testvérek mindig is összetartottak. Jimmy nagyon sokat adott a szavukra, sok dalát és zenei szerzeményét nekik mutatta meg először, ám ha nem nyerte el maradéktalanul a tetszésüket, azt igencsak zokon vette. Utólag szinte mindig belátta, hogy testvéreinek igaza volt, és tanácsaikat megfogadva újragondolta a munkáit.

Zámbó György, akit a családban csak Öcsinek vagy Pufinak szólítanak, a legnagyobb a fiúk között. Egészségi állapota miatt sokat aggódnak érte a testvérei, a 68 éves férfi ugyanis több agyvérzésen is túl van. „Gyuri nagyon rosszul viselte édesanyja elvesztését, így most mindannyian azért imádkozunk, hogy vele ne legyen semmi baj” – mondta 2022 decemberében Zámbó Krisztián a Borsnak.

Galériánkból megismerheted a többi Zámbó testvért is:

Zámbó Marietta, Jimmy lánytestvére

Zámbó Marietta, aki 2022-ben ünnepelte 70. születésnapját, mindig is anyáskodott Jimmy és Árpi felett. Születésnapján azt mondta, úgy érzi, Jimmy a mennyországból is vigyáz rá, és boldog, amiért ő emlékkoncerteket szervez az ittmaradottaknak. (Fotó: Centrál Fotóarchívum)

Zámbó Jimmy fiútestvére, Tihamér

A 65 éves Tihamér a testvérek szerint „a család esze”, mindegyikük közül ő a legmegfontoltabb, szavára nagyon sokat adnak a többiek és döntéshelyzetben sokszor kikérik a véleményét. (Fotó: Centrál Fotóarchívum)

Zámbó Árpi, művésznevén Árpy

Zámbó Jimmy öccse, a 63 éves Árpi külsőre is nagyon hasonlít fiatalon elhunyt testvérére. Ő volt Jimmy esküvői tanúja is. A rajongók örömére több koncerten is színpadra álltak közösen. (Fotó: Centrál Fotóarchívum)

Nyitókép: RTL Sajtóklub

Exit mobile version