Peller Mariann fejen állva gyűjt ihletet a könyvéhez

V.B.T. | 2023. Február 03.
A műsorvezető sikert sikerre halmoz könyveivel, most pedig azt is elárulta, hogy miként születnek a spiritualitást sem nélkülöző regényei.

Íróként is igazán szép sikereket könyvelhet el Peller Mariann, akinek regényét szinte falják az olvasók. A műsorvezető állítja, a regényeket ő csak megírja, a történetet viszont az égiek sugallják neki.

Peller Mariann (Fotó: Birton Szabolcs)

„Az első könyvön már dolgoztam, 80 százalékban kész volt, amikor Szabados Ági rám írt a születésnapomon, hogy nem lenne-e kedvem egy könyvet írni. Szívesen dolgozna velem, megjelentetné. Véletlenek nincsenek, azonnal elkezdtünk együtt dolgozni a könyvön, amely egy blokkoldó, tisztító regény lett. Nagyon sok visszajelzést kaptam, hogy azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, mint a regény szereplői – egy szerelmi háromszögben – mennyit segített a könyv. Éreztem, hogy nekem ezzel a regénnyel még feladatom van és szinte azonnal megszületett bennem a második, harmadik, sőt már a negyedik, lezáró története is” – árulta el a Sláger FM-en Peller Mariann, aki úgy érzi a történeteket ő csak leírja, az ihlet az égiektől érkezik.

„Minden, amit írok, sugallatra érkezik. Van egy ilyen, speciális antennám, sőt, stimulálom is azt. Amikor az első regényemen dolgoztam, naponta 2×4 percet álltam fejem, hogy stimuláljam a tobozmirigyem. Ez az »antenna«, amely utat nyithat a gondolatátvitelhez. Ha leülök, hogy leírjam a szöveget, csak úgy áramlik, és hagyom, hogy vigyen a sugallat. Nekem az írás egy folyamatos tanítás” – mondta Peller Mariann.

Exit mobile version