50 éves jubileumi koncertjét ünnepli a P. Mobil vasárnap este a Papp László Sportarénában. Ebből az apropóból hosszú interjút adott a Borsnak az együttes frontembere, Schuster Lóránt, aki többek között a betegségéről és a rákkal vívott harcáról is vallott.
“Amikor megtudtam, hogy rákos vagyok, mentem a lányommal a kórházból a villamosmegállóba és az volt az első gondolatom, hogy nekem erre nincs időm. Szerintem ez mentett meg. (…) Ezt az egészet egy megoldandó feladatnak, egy projektnek kezeltem, mindig csak a következő lépést néztem” – mesélte a bulvárlapnak a 73 éves zenész.
Azt is elárulta, hogy további műtét is vár még rá: “A térdemben is egy marék vas van, meg kell újra operáltatnom, de erre sem érek rá, ráadásul a színpadon abban a két órában nem érzem“.
Mint arról korábban írtunk, még az orvosok szerint is csodával határos, ahogy Schuster Lóri legyőzte a rákot. A Mobil frontembere 16 kemoterápiás kezelést kapott, életmentő műtéteken esett át, és a májának nagy részét el kellett távolítani. Mindennek már 8 éve, a zenész pedig fáradhatatlanul dolgozik.