nlc.hu
Sztárok

Schuster Lóránt a P. Mobil jövőjéről

Minden tartalékát felélte Schuster Lóránt

Azt is megtudtuk, hogy a zenekar olyan, mint a tehenet tartani.

Schuster Lóránt nem állhatott hónapokig színpadra, s a hosszú kihagyásnak meg is lett a böjtje: az összes tartalékát felélte, ráadásul a térde sem a régi már – írja a Blikk. A P. Mobil zenekar vezetője ugyan írt egy könyvet és új lemeze is született a zenekarnak, de a lezárások miatt hosszú hónapokig nem tudtak koncertezni, ami őt és a zenekar többi tagját anyagilag nagyon megviselte.

„Sokan hangoztatták, hogy menjünk el kapálni, de ez nem így működik. A zenekar olyan, mintha tehenet tartanál. Mindig van vele teendő, 24 órás tevékenység. Nem panaszként mondom, de míg van, ahol négy-öt ember intézi az ügyeket, nálunk egyedül csinálom. Bár segítenek a többiek, de minden rajtam fut keresztül.”

A 72 éves zenész elmondta: idén még lesznek klubestjeik, de azt nem tudni, mit hoz a jövő év. Ráadásul mindkét térde tropára ment, és mint nyilatkozta, „az operáció rengeteg időt venne el, ráadásul vagy sikerül vagy nem, és belekerül 1,5-2 millió forintba, úgyhogy végig kell ezt gondolni”.

Schuster Lóránt

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top