Ahhoz, hogy III. Károly király második feleségében, Kamillában egy életre megtalálta a párját, kétség sem férhet. Az uralkodó ma már egy megállapodott és kiegyensúlyozott férj. De nem volt ez mindig így: ifjabb korában Károly – nem csak a trónörökösi rangja miatt, de részben azért is – Nagy-Britannia egyik, ha nem a legkeresettebb agglegénye volt. A nők valósággal rajongtak érte.
És bár Károly is szerette szebbnél szebb nemes hölgyek társaságában múlatni az időt, nem volt mindenkinek esélye nála. Ahogy az Károly egykori komornyikjának vallomásából kiderült, az uralkodónak már egészen fiatal korától kezdve konkrét elképzelései voltak a „tökéletes barátnőről”, akinek „magasnak, szőkének és a megfelelő helyeken gömbölydednek” kellett lennie. Legalábbis a komornyik állítása szerint.
Annak eldöntését, hogy a szigorú kritériumoknak vajon tényleg minden barátnője megfelelt-e, rátok bízzuk. Galériában mutatjuk azokat a szerencsés hölgyeket, akik hosszabb-rövidebb ideig elmondhatták magukról, hogy Károly barátnői.
Lucia Santa Cruz Károly és Lucia az egyetemen ismerkedtek össze, rövid ideig együtt is jártak. A pletykák szerint Lucia volt az, aki bemutatta az akkor még herceget Kamillának. (Fotó: GettyImages)
Camilla Shand Vagyis Kamilla királyné. Ők ketten egy 1970-es lovaspóló meccsen találkoztak először, és ha hinni lehet az elbeszéléseknek, azonnal egymásra is hangolódtak. Az összhang ellenére évtizedeket kellett várniuk, mire a kapcsolatukat hivatalosan is felvállalhatták. (Fotó: GettyImages)
Davina Sheffield Davina egyike volt azoknak a barátnőknek, akiket a család feleségként is el tudott volna képzelni Károly mellett. Olyannyira, hogy meghívták, ebédeljen együtt II. Erzsébettel. Csakhogy nem sokkal később, Davina exbarátja kitálalt a kapcsolatukról a sajtónak; többek között elárulta azt is, hogy a lánnyal hosszabb ideig együtt is éltek. A királyi család végül úgy döntött, elengedik Davina kezét, mondván, nem engedhetik meg maguknak, hogy Károly olyasvalakivel kösse össze az életét, aki botrányba sodorhatja őt. (Fotó: GettyImages)
Amanda Knatchbull Károly keresztapjának, Lord Mountbattennek unokájához 1974 és 1979 között fűzték gyengéd érzelmek III. Károlyt. A pár állítólag nagyon-nagyon közel állt egymáshoz, olyannyira, hogy Károly feleségül is kérte a lányt. Csakhogy Amanda visszaadta a gyűrűt – állítólag azért, mert nem akart a királyi család dolgozó tagja lenni.
Sabrina Guinness Bár a kapcsolatuk csak rövid ideig tartott, Sabrina és Károly hivatalosan is egy párt alkottak. (Fotó: Gettyimages)
Sarah Spencer Igen-igen. Jól olvassátok. Károly egy rövid ideig együtt járt Diana hercegnő nővérével is, aki végül visszautasította a herceget, mert elmondása szerint nem volt belé szerelmes. A szakításuk után azt nyilatkozta: „Nem házasodok össze olyasvalakivel, akibe nem vagyok szerelmes. Mindegy, hogy egy utcaseprőről van szó, vagy a trónörökösről.” (Fotó: GettyImages)
Diana Spencer Károly és első felesége, Diana 1977-ben találkozott először a Spencer-család otthonában, ahova a trónörökös egy fácánvadászat kedvéért érkezett. A kapcsolatuk végül nem ebben az évben, hanem két évvel később, Lord Mountbatten halála után, 1979-ben szökkent szárba. A többi pedig már történelem. (Fotó: Gettyimages)
Kövesd Károly király koronázását élőben az nlc-n!
Május 6-án, szombaton koronázzák meg III. Károly királyt és feleségét, Kamillát, amelyről az nlc percről percre hírfolyamban tudósít, valamint olvashatsz majd helyszíni beszámolókat, érdekességeket a kétezer meghívott vendég előtt zajló, nagyszabású eseményről.