Kiszel Tünde: „A műveltségem nem kellett a tévében”

S.D.V. | 2023. Május 18.
Mint mondja, több jót kapott a celebvilágtól, mint rosszat.

Kiszel Tünde a Story magazinnak adott interjút, melyben elmondta, hogy jelenleg több szerepkörben is tevékenykedik, nemrég például sztárvendég volt egy esküvőn, emellett szépségversenyeken zsűrizik, és ha hívják, a tévében is szerepel. Bár szeretik, úgy érzi, hogy félreismerték az emberek.

Kiszel Tünde (Fotó: Olajos Piroska)

„A műveltségem nem kellett a tévében, és rám erőltettek egy karaktert, ami igazából nem én voltam. A show-biznisz már csak ilyen, és nehéz kilépni, ha már beskatulyáztak. Megértem, hogy kevésbé lett volna érdekes, ha a négy és fél órás Wagner-operákról mesélek, amiket kis koromtól faltam, holott köztudottan nehezen emészthető művek. De olykor azért megvillanthattam a tudásom, és azt például senki sem veheti el tőlem, hogy azon kevesek közé tartozom, akik a nemzet, sőt a világ nagyjaival interjúzhattak. Sinkovits Imrétől Luciano Pavarottin át Sylvester Stallonéig. Vagy hogy évekig vezettem szenteste műsort a televízióban, mert küldetésemnek éreztem, hogy könnyebbé tegyem az ünnepet azok számára, akik egyedül töltik” – részletezte a lapnak a naptárdíva.

Exit mobile version