Nyoma sincs már annak a kalapos tininek, aki Radics Gigi volt, mikor megismertük

nlc | 2023. Június 20.
Az megvan, hogy Radics Gigi háromszor is jelentkezett a Megasztárba? Mutatjuk, hogy milyen stílusevolúción ment keresztül azóta!

Radics Gigit ma már úgy ismerjük, mint Magyarország egyik legtehetségesebb, legjobb hangú énekesnőjét. Gigi emellett 26 éves gyönyörű, felnőtt nő, valamint egy két és fél éves kislány édesanyja. A mai napig látjuk őt különböző műsorokban felbukkanni, mégis egyetlen show sem volt olyan hatással Gigi életére, mint a Megasztár. A tehetségkutatóba egészen konkrétan háromszor is jelentkezett. Először 2008-ban, 12 évesen, aztán 2010-ben és 2012-ben. Bár az első két alkalommal kiesett, a tehetsége tagadhatatlan volt.

Ráadásul Gigi minden évaddal egyre látványosabb fejlődést mutatott, így nem csoda, hogy harmadjára végül meg is nyerte a versenyt. Azóta volt már mentor, számtalan dala jelent meg, folyamatosan koncertezik, és néha még színésznőként is kipróbálja magát. Mint például a most debütált A kis hableány esetében, ahol a Halle Bailey által alakított Arielnek Gigi adja a magyar hangját. Gigi a szemünk előtt nőtt fel, amit most az alábbi galériát böngészve újra átélhetsz.

Radics Gigi 2010 megasztár 5 nlc

Miután a Megasztár 4-ben csak az első 200-ig jutott, a 2010-es ötödik évadban ismét jelentkezett a tehetségkutatóba. (Fotó: press.tv2.hu)

Radics Gigi 2010 megasztár 5 párbaj nlc

A Megasztár 5-ben végül a legjobb 24-ig menetelt az akkor még csak 14 éves Gigi. (Fotó: press.tv2.hu)

Radics Gigi 2012 megasztár 6 válogató nlc

Gigi nem adta fel (és milyen jól tette!), legközelebb már a Megasztár 6 válogatójában láttuk őt. (Fotó: press.tv2.hu)

Radics Gigi 2012 megasztár 6 döntő nlc

A 2012-es hatodik évadot pedig Gigi ezúttal végre meg is nyerte! (Fotó: Fotocentral/Nagy Zoltán)

Radics Gigi 2012 nlc

Hiába volt 2012 Megasztárja, Gigi még csak 16 éves volt, így vissza kellett ülnie az iskolapadba. (Fotó: Fotocentral/Szabolcs László)

Radics Gigi 2014 nagy duett nlc

2014-ben már a Nagy Duett-ben versenyzett Hujber Ferenccel. (Fotó: press.tv2.hu)

Radics Gigi 2016 sztárban sztár nlc

20 éves volt, amikor a 2016-os Sztárban sztárban is megmutatta, hogy elképesztő hangja van. (Fotó: press.tv2.hu)

Radics Gigi 2017 x-faktor nlc

2017-pen pedig a maga 21 évével ő lett az X-Faktor legfiatalabb mentora. (Fotó: Fotocentral/Olajos Piroska)

Radics Gigi 2019 nlc

Amikor egy 2019-es Luis Fonsi-koncertnek Radics Gigi a sztárvendége, és leénekli a házigazdát a színpadról... (Fotó: Fotocentral/Nagy Zoltán)

Radics Gigi 2020 nicsak ki vagyok nlc

Gigi a Nicsak, ki vagyok? - a rejtélyek színpada 2020-as 2. évadában is feltűnt, ekkor már várandósan. (Fotó: press.tv2.hu)

Radics Gigi 2021 csókkirály nlc

Kevesebb, mint egy évvel a szülés után, 2021 nyarán Gigi már A Csókkirály című koncert-előadáson mutatta meg, mennyire benne van a rock and roll. (Fotó: Fotocentral/Olajos Piroska)

Radics Gigi 2022 nlc

Legutóbb tavaly láthattuk a képernyőkön Gigit, amikor a Dancing with the Starsban énekelt. (Fotó: Fotocentral/Olajos Piroska)

Exit mobile version