Alekosz elérte, amit akart: megkapta a több százezres ingyenklímát

S.D.V. | 2023. Június 29.
Mindössze öt nap kellett, mire lett egy készüléke.

Ahogy korábban megírtuk, Alekosz kiírt egy pályázatot, melynek lényege annyi volt, hogy ingyenklímát követel magának, mivel sztár. A poszt a jelek szerint sikeresnek bizonyult: 23 cég közül a celeb végül kiválasztott egyet, akik beszerelték neki a készüléket, mely több százezer forintba kerül.

„Az én szintemen teljesen reális volt, hogy ezt meg fogom kapni. Megsértődtem volna, ha ez nem történik meg, egyszerűen azt gondoltam volna, hogy valami ebben az országban nem működik. Egy színész, egy sztár mindent az ilyen kinyilatkoztatásokért, rajongásért, szeretetért csinál. Azt gondolom, hogy a személyem iránt még soha ilyen rajongás nem volt tapasztalható, mint az utóbbi időben, és ennél lesz még feljebb! Vannak terveim, nagy dolgok jönnek” – nyilatkozta a Blikknek Alekosz. 

Alekosz (Fotó: Facebook)

Exit mobile version