Haumann Máté otthonosan mozog a hazai színházi, illetve a filmes életben is egyaránt. A színész már számos magyar filmben felbukkant, azonban július 20-tól Christopher Nolen filmjében láthatjuk majd, az Oppenheimerben.
Július 13-án került megrendezésre a film londoni premierje, ahol felvonult a címszerepet alakító Cillian Murphy és a rendező Christopher Nolen mellett látható volt Emily Blunt, Matt Damon, Robert Downey Jr., Rami Malek és persze a magyar tudóst, Szilárd Leót alakító Haumann Máté is – írta meg a hvg.hu.
Haumann Máté így Hollywood legnagyobb sztárjaival vonulhatott végig a vörös szőnyegen.
A színész korábban azt is elárulta a Spirit.fm műsorában, hogy szándékosan kerestek magyar színészt a szerepre.
A hír igaz, kint voltam és dolgozhattam Christopher Nolannel és még nagyon sok más, gyerekkorom óta áhítattal nézett színésszel
– mondta.
Haumann Máté az "Oppenheimer" című film brit premierjén az Odeon Luxe Leicester Square-ben 2023. július 13-án Londonban, Angliában. (Fotó: UIP-Duna Film)
Trond Fausa, David Dastmalchian, Kenneth Branagh, Matt Damon, Josh Hartnett, Tom Conti, Emily Blunt, Cillian Murphy, Florence Pugh, Robert Downey Jr., Rami Malek, Christopher Nolan, Emma Thomas, Haumann Máté és Chuck Roven az "Oppenheimer" brit premierjén az Odeon Luxe Leicester Square-ben 2023. július 13-án Londonban, Angliában. (Fotó: UIP-Duna Film)
Haumann Máté az "Oppenheimer" című film brit premierjén az Odeon Luxe Leicester Square-ben Londonban, Angliában 2023. július 13-án. (Fotó: UIP-Duna Film)
A színészek együtt pózolnak a film premierjén (Fotó: UIP-Duna Film)
Haumann Máté az "Oppenheimer" című film brit premierjén az Odeon Luxe Leicester Square-ben 2023. július 13-án Londonban, Angliában. (Fotó: UIP-Duna Film)
LONDON, ENGLAND - JULY 13: Haumann Máté, Cillian Murphy és Rami Malek az "Oppenheimer" című film brit premierjén az Odeon Luxe Leicester Square-ben 2023. július 13-án Londonban, Angliában. (Fotó: UIP-Duna Film)
David Dastmalchian, Matt Damon, Josh Hartnett, Tom Conti, Cillian Murphy, Florence Pugh, Rami Malek és Emma Thomas az "Oppenheimer" brit premierjén az Odeon Luxe Leicester Square-ben 2023. július 13-án Londonban, Angliában. (Fotó: UIP-Duna Film)
Haumann Máté részt vesz az "Oppenheimer" című film brit premierjén az Odeon Luxe Leicester Square-ben 2023. július 13-án Londonban, Angliában. (Fotó: UIP-Duna Film)
Oppenheimer az 1942 és 1946 között zajló Manhattan-terv egyik fő alakja volt, hiszen igazgatóként meghatározó szerepet töltött be az első atombomba kifejlesztésében. A tudóst az „atombomba atyjaként” is emlegetik. Szilárd Leó pedig az első fizikus volt, aki felismerte, hogy a nukleáris láncreakció létrehozható.