nlc.hu
Sztárok

Haumann Péter temetése még mindig kérdéses

Még nem döntött a család Haumann Péter temetéséről

Vannak, akik szerint ott kéne eltemetni, ahol élt.

Nehéz időket él meg a Haumann család, miután május 28-án, 81 éves korában elhunyt Haumann Péter. A temetésről a család azóta sem adott hírt, és erre jó okuk volt. 

„Egy kis türelmet szeretnénk kérni mindenkitől. A család még nem döntött arról, hogy édesapánkat hol és mikor helyezzük örök nyugalomra. Ahogy meg lesz a döntés, arról természetesen értesíteni fogjuk a közönséget”  – mondta a Borsnak Haumann Petra.

Haumann Péter

Haumann Péter (Fotó: Olajos Piroska)

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész 20 évig élt Paloznakon. A helyiek azt mondták a napilapnak, szeretnék, ha Pétert ott helyeznék örök nyugalomra. „Itt még az örök nyughelyek is balatoni panorámásak. Aki úgy szerette a tavat, ahogy Péter, az megérdemelné, hogy az idők végezetéig gyönyörködjön benne” – nyilatkozta az egyik ott élő.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top