Halász Judit kendőzetlen őszinteséggel mesélt arról, hogyan élte meg, hogy a mellrák mellett Hepatitis C-vel is megfertőződött – írja a Blikk a Telex Rákeltérítő című podcastjában elhangzott beszélgetés alapján. Elmondása szerint a két betegség nem függött össze, az viszont a mai napig nem derült ki, hogyan kapta el a fertőzést.
“Senki nem tudja, honnan jött egy olyan májbetegség, amit csak vér útján lehet elkapni. 17 évig éltem így, ezzel a betegséggel. A 17. évben néztem a televíziót, amiben azt mondták, a Hepatitis C gyógyszerét megtalálták” – mesélte a 80 éves színművésznő.
Miután diagnosztizálták Halász Juditnál a fertőzést, be kellett feküdnie a kórházba, hogy megkapja a megfelelő kezelést. Akkoriban a vírusszámot annyira le tudták csökkenteni, hogy hosszú éveken együtt élhessen a betegséggel, később pedig a Hepatitis C elleni gyógyszer segítségével végleg búcsút inthetett neki.