Molnár Anikó hónapok óta OnlyFans erotikus oldalon mutatja meg bájait az előfizetőknek, akik úgy érezhetik “kettesben” maradhatnak a negyedik ikszen túl is vonzó Anikóval – írja a Blikk.
“Két barátom ajánlotta fel a segítségét. Az egyikük informatikus és fotós, a másikuk a közösségi média marketingben van otthon. Illetve van egy fotós barátom, akivel korábban is rendszeresen dolgoztam együtt. Tízéves barátság a miénk, soha nem volt köztünk férfi-nő viszony, viszont férfiszemmel látnak, és remek tanácsokat adnak nekem. A fotózások során akár 10-15 ruhát is felveszek, hogy minél változatosabb legyen, ők pedig mindig véleményezik. A képek általában nálam készülnek, még soha nem béreltünk fotóstúdiót“ – mondta Molnár Anikó, aki azt is elárulta, miért vetkőzik.
“Az OnlyFans oldalam egy véletlennek köszönhetően jött létre, sokáig mondogattam, hogy ez nem nekem való. Aztán amikor a csapatom segített feltölteni az első hat fotót, elkezdődött az őrület. Egy biztosabb jövőért vetkőzöm és az anyukámért, aki mindig büszke rám. A házunk felújítását is gyorsan sikerült befejezni, mióta az üzlet beindult” – mondta.