A fiatal Fodor Zsóka olyan, akárcsak Lollobrigida

nlc | 2023. Augusztus 14.
A Barátok közt Magdi anyusa 56 éves volt, amikor képernyőre került, hihetetlen, de szinte ugyanúgy fest most is, túl a nyolcadik ikszen!

Bár szerepe szerint gyakran viselt otthonkát és göndör fürtjeiben hajcsavarót a pletykás házmesterné, a való életben egyáltalán nem ilyen Fodor Zsóka. Tudni kell a színésznőről azt is, hogy pályája során nagyon sok színházi szerepben nyújtott nagyszerű alakítást és játékfilmekben is láthattuk korábban.

Fotó: Csibi Szilvia

Az akkor még Színház- és Filmművészeti Főiskolára másodszorra vették fel, érettségi nélkül. Diplomáját 1965-ben szerezte, és első színházi szerződését egy évvel később meg is köthette. Országszerte több színpadon is fellépett, láthatta a közönség Budapest mellett Kecskeméten, Szegeden és Békéscsabán is, de a Magyar Televízió tévébemondójaként is kipróbálta magát.

Szinkronszínészi teljesítményére is büszke lehet, mostanáig több mint 240 filmszereplőnek kölcsönözte a hangját. A legtöbben mégis a Barátok közt Magdi anyusaként ismerték meg és emlékeznek rá a mai napig, ami nem is csoda, hiszen tíz évnél is hosszabb ideig alakította Kertész Vili bácsi feleségét, Géza és Mónika édesanyját.

Fotó: Dömötör Csaba

Fodor Zsóka, akin egyszerűen alig fog az idő, kétszer is férjhez ment, és elmondása alapján sok flörtöt tudhat a háta mögött. Házasságai alakulását valószínűleg nem így tervezte, mindkettő válással végződött. A jelek szerint azonban a színésznő ezen is túltette magát, ugyanis köztudottan életvidám és sugárzóan pozitív személyiség.

Nyitókép: Fotocentral – Fábián Olga

Exit mobile version