Tóth Gabi a fellépésén: „A varjakat pedig majd jól lenézzük itt a fiúkkal”

nlc | 2023. Augusztus 21.
Koncertet adott a Várkert Bazárban.

Az elmúlt hetekben szinte csak Tóth Gabi és Krausz Gábor válásától hangos a sajtó. Az énekesnő már többször is megjelent a nyilvánosság előtt új hódolójával, a Fricska Táncegyüttes egyik tagjával, akivel már régóta ismerik egymást. Mint ahogy mi is megírtuk, Gabi koncertet adott augusztus 20-án a Várkert Bazárban, méghozzá új párjával és csapatával. A Blikk állítása szerint a páros többször is szerelmes pillantásokat, mosolyokat intézett egymás felé, sőt, volt egy olyan pillanat is, amikor az énekesnő kiszólt a közönségnek, méghozzá egyik dala felkonferálása előtt.

Tóth Gabi (Fotó: TV2)

„Ez a dal arról szól, hogy a szakmai nehézségek nem gátolhatnak meg minket, hogy elérjük az álmainkat és mint a sárgarigó, minél magasabbra repüljünk azokon a felhőkön és szabadok lehessünk. A varjakat pedig majd jól lenézzük itt a fiúkkal” – mondta az előadó. A táncost egyébként többen is látták Tóth Gabiék szentendrei otthonánál, sőt nyaraltak is együtt Horvátországban. 

Exit mobile version