Lukács Miki fenékszépségverseny-győztessel randizott

S.D.V. | 2023. Szeptember 01.
A híresség szerint a nő leginkább szereplési lehetőséget látott benne.

Lukács Miki nemrég a Celebrandiban kereste a párját, ám hiába az elhivatottság, végül nem találta meg álmai asszonyát. A Blikk pár napja arról cikkezett, hogy egy olvasójuk Mártoni Edinával látta vacsorázni a férfit. Mártoni egyébként 2016-ban megnyert egy fenékszépségversenyt, 2020-ban pedig a Házasodna a gazdában is láthattuk. A lap megkeresésére Lukács Miki elmondta, hogy tényleg találkozott a nővel, ám semmi sem lett a randevúból. 

Lukács Miki (Fotó: RTL)

„Három vagy négy hete valóban ott vacsoráztunk, ahol az olvasó említette. Az Instagramon kezdtünk el ismerkedni, amit néhány találkozó követett. A randijaink során azonban hamar rájöttem, hogy nem egyeznek az elképzeléseink. Őt szerintem jobban érdekelte az általam várható szereplés, mint én magam. Tudom, hogy több műsorban is szerencsét próbált már, és más ismert férfiakkal is próbált ismerkedni. Azóta is írogat nekem, de én nem szeretnék tőle semmit” – nyilatkozta a színész, aki még nem találta meg a párját. 

Exit mobile version