Csonka András: „Bennem nagyon sok gátlás van”

S.D.V. | 2023. Szeptember 27.
Az Adom a napom mai sztárja bár rendkívül sokrétű tehetség, neki is megvannak a maga démonai.

Csonka András színész, műsorvezető, énekes. Kisgyerekkorától a színi pályára készült. Édesapja, Csonka Endre például az egykori Vidám Színpad tagja volt évtizedekig. Bár igazi nagyágyú a szakmában, kevesen tudják, hogy roppant gátlásos ember.

„Bennem nagyon sok gátlás van. Sosem voltam a társaság középpontja, baromi jól tudtam alkalmazkodni a helyzetekhez, de nem voltam hangadó. Sőt, azt gondolom, nem is vagyok elég exhibicionista, ami elég fura. Belőlem hiányzik az a fajta jó értelemben vett gátlástalanság, ami ehhez a pályához kell. Engem picit agyonnyomnak a vélt vagy valós gátlásaim, szorongásaim. A teljesítményemet nyomja. Sokkal jobb lehetnék, ha ezek nem lennének. Mindez persze másokban is megvan, és segítenek is rajta alkohollal, kábítószerrel, bármivel. Az sokat segít, mert gátlásokat old. (…) Én mégsem élek egyetlen tudatmódosítóval sem, inkább vagyok olyan, amilyen. Például nem is álmodtam arról, hogy valaha popzenei karrierem lesz. Az, hogy nekem négy nagylemezem megjelent, és ezek sikeresek voltak, óriási dolog. A műsorvezetésre sem gondoltam soha gyerekkoromban, mégis tizenakárhány évig csinálhattam. Sőt, csinálhatom. Az most sincs lezárva, csak ebben a pillanatban nem vezetek műsort. Több minden megadatott, de egyikben sem értem el azt a szintet, amit szerettem volna” – mesélte korábban a színész.

Csonka András (Pici) (Fotó: Schumy Csaba)

Ha kíváncsi vagy arra, hogyan tölti egy napját Csonka András, kövesd élőben az Adom a napom mai streamjét itt is, az nlc oldalán, ha pedig még többre vagy kíváncsi, nézd 20 órakor a VIASAT3-on az Adom a napom esti talk show-t, ahol Geszti Péterrel beszélgetnek egy jót.

Exit mobile version