Gólyahírt és meglepő kiesőt hozott a Dancing with the Stars

Á.K. | 2023. Október 15.
Óriási csinnadrattával indult, majd meglepő kieséssel zárult a Dancing with the Stars új évadának első adása, de az egyik legmeglepőbb momentum nem a tánchoz kötődött: Radics Gigi táncpartnere az adásban jelentette be, hogy feleségével babát várnak.

A Dancing with the Stars az új évadban is hozza a megszokott izgalmakat, az első adás végén pedig a Hunyadi DonatellaBődi Dénes, az Eszenyi EnikőHegyes Bertalan valamint a Simon KornélSzőke Zsuzsanna párosokért kellett izgulni. A zsűri végül Donatelláékat mentette meg a kieséstől, a többiről pedig a nézői szavazatok döntöttek: Simon Kornéléknak kellett távozniuk az első adás után, akit valósággal sokkolt a döntés.

Radics Gigi és Baranya Dávid a TV2 sajtóeseményén (fotó: Trenka Attila)

A műsor azonban egy extra bejelentést is hozott – írta meg a Blikk. A Radics Gigivel táncoló Baranya Dávid még az év elején vette feleségül szerelmét, Nagy Patríciát, akivel akkor már öt éve alkottak egy párt, most pedig a közösségi médiában, valamint az adásban is elmondta a nagy hírt: az első gyermeküket várják.

Miután Gigivel egy cha-cha-chát adtak elő, Stohl András segített neki a hír prezentálásában egy

Baranya Dávid. Neked ez a koreográfia egy gyermeked, vagy esetleg szeretnél valami mást is mondani?

felvezetéssel.

„Hát, az egyik gyermekem ez jelen pillanatban. Aztán majd meglátjuk, lehet, hogy van egy másik is” – válaszolt neki Dávid. Nem csoda, hogy egy ilyen bejelentés után már az övék volt a nézők szimpátiája, de a produkciójuk is jó pontszámokat kapott: minden zsűritag 8-assal jutalmazta őket.

Exit mobile version