Exei elárulták, milyen Leonardo DiCaprióval járni

nlc | 2023. Október 17.
Leonardo DiCaprio szerelmi élete mindig is a közérdeklődés tárgya volt, de sokat sosem tudtunk róla. Egészen eddig, ugyanis az exei kitálaltak.

Leonardo DiCaprio szerelmi életével kapcsolatosan köztudott, hogy rendszerint huszonévei elején járó modelleket választ párjául, majd 25 éves koruk körül szakít is velük. A pletykák szerint ráadásul – melyeket persze nem erősített, de nem is cáfolt meg még senki – a színész titoktartási megállapodást is köt a partnereivel, hogy sem a kapcsolat ideje alatt, sem azt követően nem teregethetik ki magánéletük részleteit a sajtónak. Akadtak azonban olyan exei, akik nem tartották be ezt a megállapodást, és nyilatkozataikban bizony elárultak néhány részletet arról, milyen is a sztárral járni. 

Bridget Hall

Bridget Hall (Fotó: Ron Galella, Ltd./Ron Galella Collection via Getty Images)

Bridget Hall topmodell még 1994-ben, mindössze nagyjából egy hónapig volt együtt az akkor 20 éves DiCaprióval. Később, amikor a szakításuk okáról kérdezték, ennyit válaszolt: „Pocsékul teljesített az ágyban. Ez rossz volt.”

Kristen Zang

Leonardo DiCaprio és Kristen Zang (Fotó: SGranitz/WireImage)

Kristen Zang színésznő és modell a kilencvenes évek második felében többször is együtt járt, szakított, majd újra összejött a színésszel. Így nyilatkozott később arról az időszakról:

„Hosszú ideig látogattam Leót különböző országokban, különböző forgatásokon. Szerettem a barátait, ő pedig az enyémeket. Olyanok voltunk, mint egy nagy, boldog család. Leo nagyon kedves és figyelmes barát volt. Nekünk is voltak nehéz időszakaink, mint minden párnak, 1997-ben szakítottunk egy kicsit, majd újra összejöttünk. Aztán körülbelül négy hónappal a 25. születésnapom után – ha érted, mire gondolok – végleg véget ért.”

Erin Heatherton

Erin Heatherton (Fotó: Getty Images)

Erin Heatherton 2011-2012-ben volt a színész párja, akivel az indoklás szerint azért szakított, mert nem tudták összehangolni az időbeosztásukat. Bár magáról a kapcsolatról sohasem nyilatkozott, azonban a szakítás után a következőt mondta az E! Newsnak: „A legjobb időszakomat élem. Nem is érezhetném magam jobban a barátaimmal. Ez csodálatos.”

 Gisele Bündchen 

Leonardo DiCaprio és Gisele Bündchen (Fotó: by M. Von Holden/FilmMagic)

Gisele Bündchen 2001 és 2005 között alkotott egy párt DiCaprióval, ez volt a színész egyik leghosszabb párkapcsolata. 

2009-ben, a Vanity Fairnek adott interjújában a szupermodell a következőket mondta egykori kedveséről: „Leo igazán csodálatos ember. Tudjuk, mi volt; nagyon fiatalok voltunk, és sok szempontból együtt nőttünk fel. Nem egymásnak szánt minket a sors, de nagyon tisztelem őt, és csak a legjobbakat kívánom neki.”

A kapcsolatról Bündchen a Lessons: My Path To A Meaningful Life 2018-as memoárjában is írt. Elárulta, ő volt az, aki szakított a színésszel, mivel ki akarta zárni az életéből az olyan zavaró tényezőket, mint a dohányzás, az ivás és túl sok munka. Mindemellett az is zavarta, hogy míg ő maga komoly lelki fejlődésen ment át, addig a színész ugyanaz az ember maradt.

via

Exit mobile version