A szerintünk is több megalázó helyzettel bíró Nagy Ő-ben egy játék során a lányok elmondták, hogy szerintük Vivinek fellengzős a stílusa, amit az Alekoszos történettel csak még inkább megerősített. Ennek a történetnek az előzménye az volt, amikor pár nappal ezelőtt Edina szerint Vivien elhintette, hogy akár az Ázsia Expresszben balhézó Alekosszal is randizhatna vagy szerepelhetne valamilyen műsorban. Vivien azt állította, csak viccelt, ám versenytársai nem hagyták annyiban a dolgot. A legerősebben a 20 éves Nati fújta az igazát.
„Te egy 16 éves kisgyerek szintjén viselkedsz, ne haragudj” – mondta Vivi Natinak, aki nem sokat várt a válasszal.
„Akkor úgy viselkedek. Neked ezzel mi a bajod? Legalább helyre tudlak tenni kicsit, mert anyád nem tett helyre, úgy néz ki.”
„Ez szerintem övön aluli és undorító” – reagált Vivi, amire Nati szintén sértéssel válaszolt.
„Övön aluli? Te vagy az undorító, ahogy kinézel!” – hangzott a szóváltás, amit Lékai-Kiss Ramóna már nem bírt cérnával.
„Átléptünk egy határt. Ez egy verseny, valóban. De egy biztos, Nati, senkinek, de senkinek az édesanyját a szádra szerintem ne vedd. Se most, se a továbbiakban, ha elfogadsz tőlem egy tanácsot” – mondta a műsorvezető a Jákob Zoltánért versenyző lánynak.