Horrorjelenetek, amik olyan félelmetesek voltak, hogy a színészek is rettegtek

nlc | 2023. Október 31.
A következő jelenetek forgatása közben a színészek egy ponton túl már nem játszottak. Tényleges félelmet láthatsz a szemükben.

Ha halloween, akkor horrorfilmek. Akár szereted a műfajt, akár nem, a mai nap a rémítgetésé, amit sok alkotás teljesen kimaxol. Olyannyira, hogy összerezzensz minden jump scare-nél, már a zenétől tövig rágod a körmöd, és a tévével veszekszel, hogy „Ne menj be oda!”. A legtöbb esetben azonban szerencsére csak téged hoznak a horrorfilmek idegállapotba – de az van, hogy itt is vannak kivételek.

Néhány horrorjelenet forgatása ugyanis annyira eldurvult, hogy maguk a színészek sem bírták ép idegrendszerrel. Annyira megijesztette őket a szekvencia, amit fel kellett venniük, hogy amit a vásznon látsz, az már rég nem színészkedés. Őszinte rettegés.

Psycho

A Psycho híres zuhanyjelenete annyira megrázta a benne szereplő színésznőt, Janet Leigh-t, hogy évekig nem volt képes zuhanyozni. „Kizárólag kádban fürdök. Ha olyan helyen vagyok, ahol ezt nem tudom megoldani, akkor megbizonyosodom arról, hogy az ablakok és ajtók zárva vannak. Nyitva hagyom a fürdőszoba ajtaját és nem húzom el a zuhanyfüggönyt sem. Mindig az ajtó felé nézek és figyelek, mindegy, hol van a zuhanyfej” – nyilatkozta 1984-ben 12 évvel a film forgatása után.

Sikoly

A Sikoly színészei őszintén paráztak a Telefonhangtól, főleg azért, mert sosem látták a telefon másik végén beszélő Roger Jacksont. „Külön szobákban voltunk, ő sosem volt velünk. Nem láttuk a büfénél sem. Teljes inkognitóban volt. Ez elég félelmetessé tette őt a színészek szemében, Wes Craven pedig így még jobb alakítást tudott kihozni belőlük” – magyarázta a film producere Marianne Maddalena.

Drew Barrymore a Sikolyban. (Fotó: 7e Art/Dimension Films / Photo12 via AFP)

Fehér éjszakák

A Fehér éjszakák utolsó előtti jelenetében Jack Reynor karakterét egy medvébe varrták bele – a medve mű volt, Jack félelme igazi. „Sötét van, és para nézni a körülötted lévő embereket, akik úgy tesznek, mintha szörnyűséges módon készülnének megölni téged. Semmit nem tehetsz, és még mozogni sem tudsz. Kemény volt” – emlékezett vissza a színész. Hozzátette, hogy „mikor ott vagy, minden igazinak tűnik”. A Fehér éjszakák másik sztárja, Will Poulter ugyan nem félt forgatás közben, de a film premierje után „életem legrosszabb éjszakája volt tele rémálmokkal”.

Ragyogás

Eléggé köztudott, hogy Stanley Kubrick a végletekig hajtotta a Ragyogás női főszereplőjét, Shelley Duvallt. A színésznőt a forgatás során elszigetelte a többiektől, a filmezés pedig olyan stresszt okozott neki, hogy elkezdett hullani a haja. De a legdurvább mégiscsak az volt, mikor a baseballütős jelenetet vették fel: Kubrick 127-szer ismételtette el a rettegő Shelley-vel a szekvenciát.

Maximális túlhajtás

A horror királya, Stephen King egyetlen egyszer lovagolt át az irodalom mezejéről a filmezésre: a Maximális túlhajtás című egyszeri rendezését pedig abszolút túltolta. A gépek lázadásáról szóló filmben egy óriási fűnyíró is elszabadul, melynek King ragaszkodott hozzá, hogy bent hagyják a pengéit. Így Holter Graham, gyerekszínész őszinte rémületét láthatod a filmben. De ha ez nem lenne elég, a kunszt megvakította az operatőrt. A fűnyíró a levegőbe repített egy szilánkot, ami egyenesen Armando Nannuzzi szemébe repült – az operatőr beperelte Kinget és a produkciót a baleset miatt.

Örökség

Az Örökség című film forgatása olyan kemény volt, hogy a Petert alakító Alex Wolffnak konkrétan poszttraumás stressz szindrómát okozott. „Forgatás közben és jóval azután is velem maradt a film. Nem hiszem, hogy át tudsz menni ilyesvalami anélkül, hogy ne kapj valamiféle PTSD-t utána” – nyilatkozta a srác.

via

Exit mobile version