nlc.hu
Szabadidő
Kapcsolatfüggőknek receptre kellene felírni ezt a filmet

Kapcsolatfüggőknek receptre kellene felírni ezt a filmet

A Fehér éjszakák csak első ránézésre horrorfilm. Valójában egy párkapcsolat kegyetlen élveboncolását láthatjuk, és egy egészen félelmetes kórképet a kapcsolatfüggésről, önmagunk feladásáról egy párkapcsolatban pusztán azért, hogy ne maradjunk egyedül.

Dani (Florence Pugh) távol él a családjától, az egyetlen támasza a nagyvárosban a pasija, Christian (Jack Reynor), aki azonban láthatólag kezd belefásulni a lánnyal való kapcsolatába. A barátai is folyton azzal piszkálják, hogy Dani állandóan lóg rajta, de Christiant sem épp olyan fából faragták, hogy szembenézzen a problémáival és megbeszélje azokat, így csak csendben várja, hogy megoldódjon valahogy a dolog. Aztán történik valami, amire senki sem számít. Egy váratlan, iszonyú és feldolgozhatatlan tragédia során a lány egyszerre veszíti el a teljes, távolban élő családját, és csupán egy valaki marad számára: Christian.

A srác, aki korábban már a szakítást fontolgatta, hirtelen azt veszi észre, hogy ő a lány utolsó támasza, és attól fél, Dani teljesen összeomlana, ha ő is elhagyná. A barátai által szervezett svédországi utazásnak azonban még ő sem tud ellenállni. A terv az, hogy egy svéd csoporttársuk és haverjuk meghívására egy svédországi nyárünnepségen/fesztiválon vesznek részt egy Isten háta mögötti falucskában, csakhogy erről Christian „elfelejt” szólni Daninak. Amikor a lány rájön, a balhét csillapítandó, a srác elhívja őt is Svédországba. És ez még csak a kiindulópontja a Fehér éjszakák című most mozikba került, két és félórás párkapcsolati horrornak.

Egy sajátos párterápia

A jó horror sokkal több egy szörny, kísértet, álarcos gyilkos és az előle menekülő áldozat örökös körtáncánál. A zsáner legtöbb darabja azért látványos kudarc, mert meg sem próbálja lélektanilag átélhetővé tenni a félelmet, egyszerű típuskarakterekkel dolgozik, és nem igyekszik megágyazni a rémületnek, egyszerűen csak mindenféle effektusok segítségével elénk pakolja. Aki látta Ari Aster rendező első filmjét, az Örökséget, tudhatja, hogy az ő kiindulópontja egészen más, mint egy átlagos horrorfilmrendezőé. Aster vesz egy drámai alaphelyzetet, ami önmagában, drámaként bemutatva is megállná a helyét, majd ezt emeli át a horror zsánerbe, a bőrünk alá kúszva, és felnagyítva az amúgy is erős érzelmeket.

Florence Pugh és Jack Reynor a Fehér éjszakákban (Fotó: profimedia)

Míg az Örökség egy családi dráma volt a családon belüli kommunikációképtelenségről, valamint a gyász feldolgozhatatlanságáról, addig a Fehér éjszakák egy párkapcsolati dráma arról, hogy mennyire rettegünk attól, hogy egyedül maradunk, és egy társért cserébe olyan kompromisszumokba megyünk bele, melyek szép lassan teljesen megmérgezik az életünket. Dani és Christian svédországi fesztiválos kalandja igazából egy egészen sajátos párterápia, amiben a pár tagjai egészen extrém helyzetek sokaságában tehetik próbára a saját érzéseiket és a kapcsolatuk erejét. Hogy mindeközben egy iszonytató jelenetekkel sokkoló horror is kibontakozik előttünk, az szinte már mellékes.

Ijesztgetés nélkül

Ha jobban megfigyeljük, a Fehér éjszakák svéd fesztiváljának majdnem minden történése arra szolgál, hogy Dani feleszméljen: nem jó emberre bízta az életét, tovább kell állnia, mert odakint várja őt az egész világ. Az már csak műfaji sajátosság, hogy minderre egy sor bizarr rituálén, emberáldozaton, drogos tripen, szexuális rituálén és más hasonló nyalánkságokon át vezet az útja, ugyanis az a népi fesztivál, ahová tévedtek ősi pogány rítusokat vesz alapul, és csak látszólag tűnik nagyon barátságosnak. Aster még a horrorfilmek kliséit is ügyesen használja: az amerikai turistái olyan arroganciával vetik bele magukat a kis svéd közösség ünnepélyébe, és olyan szinten akarják kisajátítani maguknak, hogy amikor elkezdenek rettenetes dolgok történni velük, a többségüket nem igazán sajnáljuk. Ők csak nyári kalandként tekintenek mindarra, ami mások számára maga az élet, kiröhögik a népszokásokat és még akkor is sebezhetetlennek gondolják magukat, amikor már bőven lehet sejteni lehet, hogy itt bizony csúnya vég vár rájuk.

Abban az értelemben a Fehér éjszakák azonban nagyon nem tipikus horrorfilm, hogy meg sem próbál ránk ijeszteni. A kísértetházas filmekből jól ismert jump scare-eknek itt nyomát sem találjuk, ráadásul a nyitányon kívül gyakorlatilag nincsenek sötétben játszódó jelenetek sem. A film cselekménye nagyrészt egy zöld, napsütötte réten játszódik (egyébként Svédország helyett Budapest mellett vették fel) verőfényes napsütésben, és ez az a film, amiben minden borzalmat nagyon jól látni, feltéve, ha a rendező meg akarja mutatni nekünk. Több gyilkosság ugyanis a kamerán kívül történik.

Jelenet a Fehér éjszakák című filmből (Fotó: profimedia)

Az őrület torkában

A Fehér éjszakák leginkább a számunkra idegen, bizarr népszokások aprólékos bemutatásával hozza ránk a frászt. A film szaporodási rituáléja olyan szinten extrém, hogy ahhoz képest A szolgálólány meséjének gyerekcsinálós szertartásai a kanyarban sincsenek. Aster kiváló abban, hogy azzal borzongasson meg minket, hogy mások számára milyen természetesnek és egyszerűnek tűnnek olyan dolgok, melyek számunkra felfoghatatlanul szörnyűek. Pont az ebből fakadó ambivalencia az, ami a Fehér éjszakák egyik éltető eleme: a film nézése közben végig kényelmetlenül érezzük magunkat, mert tudjuk, hogy ez a sok furcsa jel valami nagyon rossz dolog előzménye. A játékidő utolsó részére aztán a rendező teljesen elengedi a gyeplőt, és olyan vad vágtába kezd, hogy alig győzzük szuflával: a film egy teljesen őrült, monumentális nagyjelenetbe torkollik, amit még hetekkel a megtekintése után is nehéz megemészteni.

A magyar svédek

Mindehhez ráadásul nagyon tudatos, ügyesen komponált képi világ társul. Kifejezetten ötletes a drogos élmények bemutatása: továbbra is a valóságot látjuk, de a kép minimálisan mindig torzul, és ettől mi is átérezzük egy kicsit azt, ami a szereplők fejében zajlik. Magyarország egészen meggyőzően játszik egy svédországi, idilli völgyet, Flesch Andrea mű-népi jelmezei ötletesek és csoda szépek, Asternek még arra is jutott energiája, hogy a stáblista alatti zeneválasztással bevigyen egy újabb gyomrost az élménytől már amúgy is szédelgő nézőnek.

Flesch Andrea ruhái (Fotó: profimedia)

A Fehér éjszakák egyáltalán nem könnyű néznivaló, ami után kényelmetlen gondolatok sokasága cikázik majd a fejünkben, de manapság nagyon kevés az olyan film, ami nemcsak akar, hanem tud is adni valamit a nézőjének a puszta szórakoztatáson kívül. Úgy fogsz kitámolyogni a moziból, mint akit fejbe kólintottak egy kalapáccsal, de ez pozitív sokkhatás. Olyan, mint szakítani valakivel, aki már évek óta mérgezte az életünket. Eleinte nehéz, mert megszoktuk őt, de végeredményben sokkal jobban érezzük magunkat utána.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top