Életének 92. évében elhunyt Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata és a József Attila Színház örökös tagja – tudatta a teátrum csütörtökön az MTI-vel.
Galambos Erzsi (Fotó: Olajos Piroska)
Galambos Erzsi, aki a József Attila Színház előtt csaknem két évtizeden át a Budapesti Operettszínház tagja volt, főleg zenés játékok, operettek szubrett- és primadonnaszerepeiben aratta sikereit, de jelentős prózai szerepekben is színpadra lépett. A musical műfajának egyik első hazai előadója volt, a Kossuth-díjat a musical műfajának magyarországi meghonosításáért és elismertetéséért, kiváló tánctudással párosuló, élményt adó színészi alakításaiért kapta meg.
Nem volt jó gyerekkora
A már életében legendának számító színésznő karrierjéről, családjáról és pokolian nehéz gyermekkoráról korábban Rónai Egon Húzós című podcast műsorában is mesélt.
„Katasztrofális gyerekkorom volt. Csillagos házban nőttem fel, én római katolikus vagyok, de volt egy olyan törvény, ahogy ahol 80 százalékban zsidók laknak, azt csillagos háznak kell hívni. Gyerekként nem értettem, hogy miért nem beszélhetek a zsidó barátnőimmel. A mai napig gyűlölöm a kirekesztést. Aztán jött a háború, ahol felöltözve kellett aludni, állandóan menekülésre készen voltunk. Még cipőfűzőm se volt, hogy csak bele kelljen bújnom a cipőbe. Apukám, anyukám, bátyám és a világtalan nagymamám – így éltünk együtt. A bátyámat elvitték a frontra 17 éves korában. Soha nem tudtunk egy éjszakát végigaludni, ebben az egészben egy életre megnyomorodtam. Azóta is villanyfénynél alszom, nem tudok sötétben lenni és a mai napig menetkészben vagyok lelkileg. Most, ahogy nézem a háborút a fotelből, minden előjön, hiszen ezt a borzalmat már átéltem: hogy a melletted lévő ház eltűnik, hogy meghalnak szeretteid. Sárgaborsó és krumpli volt az egyedüli étel, előbbit azóta sem tudom megenni” – magyarázta a színművésznő.
„Aztán amikor ennek a szörnyűségnek vége lett, jött Rákosi. Akkor meg nem tanulhattam azt, amit szeretek, mert én nyelveket akartam tanulni és zongorázni. Tudtam, hogy színésznő leszek, de a rendszer nem engedte. A gyermekkori traumákról a mai napig álmodom. Süllyedek, menekülök, a kivégzőosztag előtt állok, utána felébredek és percekig mondom magamnak, hogy ez csak egy álom volt. Beszélni kell a háborús traumákról, mert a szomszédban éppen egy pokoli háború zajlik. A fotelből nézem, mint olyan sokan, de én átéltem és a mai napig nem épültem fel belőle. Beszélni kell róla, hogy a történelem ne ismétlődjön meg” – mondta Galambos Erzsi.
