Tóth Gabi nyíltan elmondta, mit gondol Azahriah-ról

T. D. | 2023. November 20.
Gabi kiáll azok mellett, akik szintén a támadások kereszttüzébe kerülnek.

Mondhatnánk, hogy Tóth Gabi mögött nehéz hónapok állnak, de valójában a rossz időszakai évekre húzódnak már vissza. Az énekesnő egyik pillanatról a másikra vált közellenséggé, amikor felvállalta politikai hovatartozását, majd nyíltan beszélt a kereszténységről és saját hitéről. 

Az elmúlt majdnem fél évben azonban még több ellenséget gyűjtött magának, amikor a semmiből kiderült, hat év után elválnak kislánya apjával, Krausz Gáborral. A gyűlöletcunami nagy részét az képezte, hogy olyan sokáig még csak nem is titkolta, máris ismét rátalált a szerelem a Fricska táncegyüttes egyik tagjában, Papp Máté Bencében. Később mégis úgy állt elő a válás valódi okaival, hogy jóformán mindent ráhúzott a séfre, akiről állította, sose működött vele a kapcsolatuk, és amit a külvilág felé mutatott, csak egy álca volt. 

Tóth Gabi (Fotó: Trenka Attila)

Nem csoda tehát, hogy állandóan támadják és szidják az énekesnőt, aki erről azt gondolja, csak azért lehetséges, mert szerinte Isten a legerősebb katonáinak adja a legnehezebb feladatokat. 

Hétről hétre megragad egy-egy pillanatot a Sztárban Sztár leszek!-ben is, amikor erről kifejtheti a véleményét. Tegnap este például akkor, amikor Tasi Dávid produkcióját értékelte, aki Azahriah bőrébe bújt. Tény, Azahriah hirtelen berobbant elképesztő sikerének nem mindenki örül, de hát az emberek már csak így működnek. A szakma egy része, még a nyilvánosság előtt is felvállalja, semmi „extrát” nem látnak a fiatal tehetség munkásságában. A döntő természetesen akkor is az, hogy Azahriah jövő májusban első magyarként tölti meg a Puskás Arénát egymás után három napon is. 

Gabi miközben Dávid előadását véleményezte, kiállt Azahriah mellett is. „Az van, hogy azért bírom nagyon Azahriah-nak a zenéjét, meg mindenét, mert az új előadok közül, meg egyébként is mostanában kevés olyan előadó született, aki után nagyon nehéz utánacsinálni, azt, amit csinál. Ő egy ilyen előadó. Valami olyan speciális stílusa van, amit nagyon kevesen tudnak megcsinálni utána. Neked konkrétan ez most itt egész jól sikerült, haver. Azt kell, hogy mondjam, nagyon nehéz feladatot ugrottál meg, ez egy nagyon jó dal. Nagyon szeretem Azahriah-t, pedig most mindenki cseszteti, hogy mennyire sikeres. Nem tudom, miért kell csesztetni mindenkit, aki sikeres” – magyarázta Gabi, majd érezhetően itt már nem csak az énekesre gondolt, ezért halkan hozzá is fűzte, hogy „na mindegy”

Exit mobile version